A Bolsoj nem szerződik a megtámadott balett-igazgatóval

A moszkvai Nagyszínház, a Bolsoj bejelentette csütörtökön, hogy nem hosszabbítja meg a 2013-ban savval megtámadott művészeti igazgatójának, Szergej Filinnek jövő tavasszal lejáró szerződését.

A Bolsoj igazgatója, Vlagyimir Urin Filinnel tartott találkozója után jelentette be, hogy a 2016. március 17-én lejáró szerződést nem hosszabbítják meg – tudatta a híres moszkvai opera és balett színház közleményében.
    

A döntés "a színház belügyeivel kapcsolatos" – mondta Vlagyimir Urin a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek.


filin

    

Az igazgató hangoztatta, hogy semmilyen kifogása nincs Filin, mint művészeti igazgató ellen, sőt nagyra értékeli a balett-társulat élén végzett munkáját. Urin szerint Filin érdeme, hogy olyan neves koreográfusok állítottak színpadra műveket, mint Roland Petit, Pierre Lacotte, John Normayer és Jean-Christophe Maillot.
   

A Bolsoj további, "más formában megvalósuló" együttműködést kínált Filinnek, de ennek részleteit nem tették közzé.
    

Filin a TASZSZ-nak kijelentette, hogy nem érez haragot a színház iránt. "A szerződést 2011-ben öt évre, 2016 márciusáig kötöttem meg" – mondta. "Aláírtam, és kész voltam arra, hogy a művészeti igazgatói posztra szóló határozott idejű szerződést nem hosszabbítják meg".
    

Urin azt is közölte, hogy 2016. március 18-ával megszűnik a balett művészeti igazgatói állás a Bolsojban. Az együttes élére kinevezett igazgatónak elsősorban szervezési feladatai lesznek, művészeti kérdésekről a színház vezetése dönt.
    

Filint 2013 januárjában a lakása környékén megtámadták és kénsavval öntötték le. A balett-igazgató arca és mindkét szeme súlyosan sérült. A támadás megszervezésével a Bolsoj volt vezető táncosát, Pavel Dmitricsenkót vádolták meg, akit két bűntársával hatévi szigorított börtönre ítéltek.
    

A hatalmas visszhangot kiváltó ügy leleplezte, milyen vad versengés és megfélemlítés folyik a neves színház kulisszái mögött. Az egész művészvilág elítélte a támadást és a színházban uralkodó mérgezett légkört.
   

 A támadás miatt menesztették Anatolij Ikszanovot, a színház korábbi igazgatóját, valamint Nyikolaj Ciszkaridze vezető balett-táncost, akit Ikszanov szinte nyíltan azzal vádolt, hogy ő áll a balett-igazgató elleni támadás mögött.
    

Ciszkaridze kétségbe vonta a Filin által elszenvedett sérüléseket, és a támadás után úgy nyilatkozott egy moszkvai újságnak, hogy a művészeti igazgató "egymásnak uszította az embereket". A sztártáncost 2014 végén a neves szentpétervári Vaganova Akadémia rektorává nevezték ki. A kinevezés ellen az intézmény több tanára is tiltakozott. 

 

süti beállítások módosítása