Művészetek Völgye - Mintegy kétszázezer látogatója volt a jubileumi fesztiválnak

Tíz nap alatt mintegy kétszázezer ember vett részt a vasárnap zárult 25. Művészetek Völgye programjain.

Jakab Natália programigazgató vasárnap az MTI-nek elmondta, hogy a Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden zajló fesztiválra idén rekordszámú jegyet adtak el. Hozzátette, a tavaly elindult változásoknak köszönhetően a rendezvény nemcsak sikerrel tartotta meg eddigi közönségét, hanem - mint azt a részvételi adatok is bizonyítják - új rétegeket is meg tudott szólítani.


A három település mintegy hetven helyszínén több mint 1500 program zajlott tíz napon keresztül. Ezek közül harminc saját szervezésben, számos falusi udvar és porta pedig a fesztivállal együttműködve várta vendégeit.

 

 volgy

Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI


A főszervező elmondta, hogy idén a huszonöt éves jubileumra életre hívtak több régi legendás helyszínt: újra szólt a zene a taliándörögdi Klastromnál és élettel telt meg a Gástya-árok is. Hozzátette, az elmúlt éveknél nagyobb hangsúllyal jelentek meg a színházi előadások a fesztivál programjában: fellépett Pintér Béla és Társulata, sokakat vonzott az idén először kialakított Momentán Udvar, a családok egyik kedvence pedig a Kaláka Versudvar volt.


Vigántpetend nemcsak a Hello Wood installációit fogadta be, de számos komolyzenei koncertnek is helyet adott. Itt léptek színpadra az opera nagykövetei - Laczó András, Sánta Jolán, Csonka Zsuzsanna - és Rákász Gergely is orgonakoncertjét is itt hallgathatták az érdeklődők.


Kiemelt érdeklődés kísérte a népi hagyományőrzés zászlóshajóját, a Muharay Udvart, a Fonó Budai Zeneház, a Hagyományok Háza és a Kobuci Kert együttműködésében megvalósult Folk Udvarban pedig hajnalig tartó táncházakat rendeztek. A Design Terminál helyszíne és a Harcsa Veronika Udvar programjai telt házzal zajlottak, csakúgy mint a Modern Art Orchestra és Hajós András vagy Hobo és barátainak fellépései.


A Művészetek Völgye a kezdetektől fogva magában hordozta a közös zenélés és az improvizálás üzenetét, és jó volt látni, ahogy a zenészek egymás programjaiba is bekapcsolódtak, egyedivé téve az itt elhangzó produkciókat - jelentette ki a főszervező. A jubileumi, 25. Művészetek Völgyét vasárnap este a Quimby zenekar koncertje zárja.


Jakab Natália arról is beszélt, hogy már most megkezdődik a jegyárusítás a jövő évi fesztiválra, így a közönség előre is bizalmat szavazhat a Művészetek Völgyének, egyfajta stabil alapot biztosítva a 2016-os rendezvénynek.


A negyedszázados jubileumát ünneplő Művészetek Völgye rendezvényein az elmúlt években több mint ötvenezer fellépő vett részt 2,5 milliós közönség előtt. A fesztivál történetének 25 éve alatt a résztvevők több mint 60 hektoliter vért adtak.

 

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása