Bizonytalanná vált a Haydn-fesztivál jövője

Bizonytalanná vált az Esterházy-kastélyban tartott Haydn-fesztivál jövője, miután az Esterházy-örökség kezelését ellátó cég megszakította a szerződéshosszabbításról szóló tárgyalásokat.

A fesztivált szervező egyesület, a Burgenländische Haydnfestspiele és az Esterházy-vállalkozások elnevezésű cég közötti, legutóbbi 2012-ben meghosszabbított szerződés 2016-ben lejár. A szerződés szerint a kastélyt rendezvényhelyszínként használhatták.


Fontos volt, hogy a Haydn-fesztivál szervezőivel olyan közös és hosszú távú koncepciót dolgozzanak ki, amely a helyszínt és az egész régiót turisztikailag és gazdaságilag is előtérbe helyezi - mondta Karl Wessely, az Esterházy-alapítvány szóvivője, aki ezért nagyon sajnálatosnak tartja, hogy az ügyért tett erőfeszítéseket, a klasszikus zenét és Haydn örökségének ápolását pártpolitikai célokra használták.

 

esterhazy

Fotó: eszterhaza.hu


Az Esterházy-alapítvány által kiadott közlemény szerint nyugodt és konstruktív tárgyalási légkör helyett állandóan a médián keresztül érkező politikai támadásoknak voltak kitéve, a több alkalommal benyújtott együttműködési és támogatási ajánlat többször is megbukott.
Walter Reicher, a Haydn-fesztivál intendánsa az eset után úgy nyilatkozott, hogy a történtek nem jelentettek számára meglepetést, mivel az utóbbi években már megmutatkozott, hogy az Esterházyak ki akarják őket zárni a kastélyból. Mi tettük nemzetközileg is elismertté a kismartoni Haydn-napokat - nyilatkozta Reicher, és hozzátette: a fesztivál szervezői folytatnák a tárgyalásokat.


Az Esterházyak azt szorgalmazzák, hogy egy átfogó, a fiatalok számára is vonzó koncepciót dolgozzanak ki a klasszikus zenei és operaelőadásokat illetően. Arra törekednének, hogy az Esterházy név, Kismarton és Joseph Haydn továbbra is megfelelő vonzerő legyen a vásárlóerővel rendelkező turisták számára. A megállapodás egy részét képezné majd az Esterházy-kastélyban rendezett Haydn-fesztivál.


Az osztrák közszolgálati tévének (ORF) nyilatkozó tartományi kulturális tanácsos, Helmut Bieler szerint mivel az Esterházyak a kastély tulajdonosai, az épület használati jogáról is ők döntenek. Bieler, aki a fesztivál kuratóriumának elnöke is egyben, úgy vélte, hogy az ügy tovább fog folytatódni. Kismarton polgármestere, Thomas Steiner arra bíztatta a tárgyalásokon részt vevő feleket, hogy egy rövid szünet után folytassák a megbeszéléseket.


A hagyományos nemzetközi Haydn-napokat szeptember 3. és 13. között a kismartoni Esterházy-kastélyban tartják. A már 27. alkalommal megrendezett fesztivál a Joseph Haydn és a bécsi klasszikusok című ciklus záróakkordja. A névadó alkotásai mellett a korábbi években Mozart és Beethoven művei szerepeltek a koncertkínálatban. Az eseményen idén is hatszor lép fel az Osztrák-Magyar Haydn Zenekar Fischer Ádám vezényletével.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása