Budapesten lép fel az orosz hadsereg ének- és táncegyüttese

Az Alekszandrov együttes a 2. világháború végének 70. évfordulója alkalmából,  2015. szeptember 5-én nagyszabású előadást ad a Syma Csarnokban. Az Orosz Hadsereg világhírű ének- és táncegyüttese egy nemzetközi turné első állomásaként érkezik hazánkba.

 

A szervezők ajánlója:


Az Alekszandrov együttes 120 főből áll: férfikórus, zenekar és táncegyüttes. Repertoárjuk az orosz népdaloktól (Katyusa, Kalinka), az egyházi énekeken és operaáriákon át, a popzenéig terjed. Az egykori Vörös Hadsereg kórusa ma már világhírű, fennállása óta több, mint hetven országban koncertezett, II. János Pál pápa tetszését és áldását is elnyerte.

Alekszandrov sajto2
Az Alekszandrov együttes 1928-ban alakult a Vörös Hadsereg központi szállásán 12 katonával: egy vokális oktett, egy harmonikás, két táncos és egy szólista alkotta. Első fellépésük a Moszkvai Konzervatóriumban volt, a fiatal zeneprofesszor, Alexandr Vasziljevics Alekszandrov vezetésével, aki később az együttes névadója lett. Az együttes tagjainak száma 1933-ra már 300 főre duzzadt, szovjet forradalmi alkotásokat és híres orosz szerzők feldolgozásait adták elő.


1935-ben Vörös Zászló Érdemrenddel tüntették ki az együttest, 1937-ben eljutottak a Párizsi Világkiállításra is, ahol nagydíját nyertek. A 2. világháború alatt 1500 fellépésen szórakoztatták a frontokon a katonákat. Apja halála után Boris Alekszandrov vette át az együttes vezetését, aki 1946-tól egészen 1987-ig igazgatta a kórust, irányítása alatt lettek világhírűek. A Szovjetunió felbomlása után Jelcin elnök Vörös Csillag Érdemrenddel tüntette ki az Alekszandrov együttest.

 

Alekszandrov sajto12

 

Ma már női és férfi szólóénekesek, klasszikus és akrobatikus technikával bíró táncosok is kiegészítik a kórust. A zenekarban eredeti orosz autentikus hangszerekkel - balalajka, domra, baján, harmónika – egészítik ki a fa- és fémfúvósokat.


Az Alekszandrov élő példája, hogy a valódi művészeti produkció a történelem legszörnyűbb viszontagságait, fordulatait is átvészeli: az egykori Szovjetunióban alapított együttes máig Oroszország egyik legismertebb nevezetessége. 1990-ben, a berlini fal leomlásának tiszteletére, felléptek Roger Waters: Fal című koncertjén, 1993-ban Finnországban a Leningrad Cowboys együttessel, 2004-ben, a Vatikánban, II. János Pál pápa születésnapján.

 

Alekszandrov sajto13


A budapesti előadás alkalmából, az Alekszandrov együttes igazgatója, Leonid Ivanovics Malev így nyilatkozott: "Budapest Európa legkülönlegesebb gyöngyszeme, az egyik legszebb város, ahol valaha is felléptünk. Legutóbb 3,5 éve a Budapest Arénában hihetetlen élmény volt, amikor 10.000 ember énekelte velünk együtt a dalainkat. A török fürdők, a Városliget, a gulyásleves, az omlós fehér kenyér felejthetetlenek, már alig várjuk, hogy újra Magyarország vendégszeretetét élvezzük.”

 

2015. szeptember 5. szombat, 20 óra
Budapest, Syma Csarnok
(1146 Budapest, Dózsa György út 1.)

 

 

süti beállítások módosítása