Emmi: 170 millió az előadóművészetek támogatására

Több mint 170 millió forinttal támogatja a professzionális színház- és táncművészeti szervezetek, zenekarok, énekkarok kiemelt művészeti céljainak megvalósítását az Emberi Erőforrások Minisztériuma, ebből a független társulatok vendégjátékaira 10 millió jut - tudatta a tárca kultúráért felelő államtitkársága szombaton közleményben.

A professzionális előadó-művészeti szervezetek összesen 149,2 millió forintra pályázhattak. Ebből a határon túli színházak vendégjátékainak befogadására 25 millió, saját produkciók belföldi vendégjátékának támogatására 20 millió, külföldi vendégjátékok finanszírozására pedig 10 millió forint állt rendelkezésre.

 

emmi

 

A független színházi társulatok kiemelkedő színvonalú produkcióinak vendégül látására 10 millió forintra pályázhattak a színházak.
Kortárs magyar drámák megalkotását és színpadra állítását 18,5 milliós pályázati keretösszeggel támogatja a tárca, a kortárs bábszínházi művek esetében 15 milliós keretösszegre lehet pályázni.


Tízmillió forinttal támogatta a tárca a színházi nevelési programban, drámapedagógiai foglalkozásokon részt vevő színházi munkatársak képzését.


A professzionális táncművészeti szervezetek új produkcióinak létrehozására, magyarországi és külföldi vendégjátékra, táncművészeti fesztivál, szemle, tematikus előadás-sorozat szervezésére 37,2 millió forint, a színházak akadálymentesítésének támogatására 3,5 állt rendelkezésre.


A kiemelt vagy nemzeti minősítéssel nem rendelkező zenekarok és énekkarok külföldi fesztiválon, vendégjátékon, koncertturnén való részvétel, illetve ifjúsági koncertek, kortárs zenei bemutatók megrendezése érdekében 22,4 millió forint keretösszegre pályázhattak - közölte az Emmi kulturális államtitkársága.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása