Új városokat hódít meg a magyar operett

A Budapesti Operettszínház évek óta újabb és újabb országokba viszi el a magyar operett hírét gáláival és vendégjátékaival. Tavasszal Azerbajdzsánban, míg a héten Lettországban debütált a társulat.

Még az idei évben Délkelet-Ázsia hat országában, többek közt Japánban és Ománban is hódít majd az egyetlen hungarikummá nyilvánított színházi műfaj.

 

"A Budapesti Operettszínház olyan branddé vált és a zenés színházi életnek - szerénytelenség nélkül mondhatom - nem csak a fővárosban, hanem az egész országban, sőt Európában és szerte a világon olyan jelentős központja lett, amit a koprodukciók, és vendégjátékok egész sora bizonyít. A következő évadban is nagy hangsúlyt fektetünk ezekre" - mondta el nyár végén Lőrinczy György főigazgató a 2015/2016-os évadot ismertetve. Az Operettszínház társulata, jól ismert helyszínei mellett, olyan országokban is bemutatkozhat, melyek komoly előrelépést jelentenek a magyar operett népszerűsítésének céljából.

 

riga1

 

Az operettet ünnepelték Rigában:

 

Ilyen új helyszín a lett főváros, Riga, ahol augusztus 5-én az Operettszínház hét szólistája mutatkozott be óriási sikerrel. Lukács Anita, Homonnay Zsolt, Kállay Bori, Szabó Dávid, Szendy Szilvi, Faragó András és Barkóczi Sándor a rigai öböl partján lévő Dzintari Koncertteremben balettkarral és a 42 tagú Lett Nemzeti Szimfonikus Zenekar tagjaiból alakult Artissimo Fesztiválzenekarral kiegészülve lépett fel; a zenekart ez alkalommal Balassa Krisztián karmester dirigálta.

 

A Viva Kálmán operett gála ötletgazdája Müller Adrienn, Magyarország rigai nagykövetasszonya volt, a város pedig boldogan állt a kezdeményezés mellé, és minden segítséget megadott, hogy a 100 éves Csárdáskirálynő apropóján, Kálmán Imre munkássága előtt tisztelegjen a színház Lettországban is.

 

A közönség nagyszabású gálán kapott ízelítőt A Csárdáskirálynő, a Marica grófnő, A Bajadér és a Cirkuszhercegnő című legendás Kálmán-darabokból, melyek mellett a hét szólista Lehár Ferenc, Szirmai Albert és Huszka Jenő egy-egy dalát is a gálába csempészte. A teltházas koncertteremben 2500 néző tapsolt állva a műsor végén, melyet a lett rádió élőben közvetített.

 

riga2

 

Rigához hasonló különleges helyszín volt a Legendák évében Azerbajdzsán fővárosa, Baku, ahová szintén nagyköveti kezdeményezésre érkezett a Budapesti Operettszínház. A csapat két napot töltött Bakuban, ahol az Állami Zenés Színházban Kero rendezésében, egy színes gálaműsorban igazi magyaros hangulatot varázsoltak a színpadra. A tavaszi nagy sikerre való tekintettel az eddig főképp olajmezőiről híressé vált ország a jövőben is számít a színházzal való együttműködésre.

 

Jön az ázsiai turné:

 

Hasonló visszahívás eredménye az idén újra megvalósuló Toyota-turné, mely a színház számára talán a legmegtisztelőbb ez évi feladat. A Toyota minden évben a világ különböző tájáról más és más művészeti együttest hív meg az általa szponzorált Délkelet-ázsiai turnéra. A Budapesti Operettszínház 10 évvel ezelőtt már részt vett egy ilyen körúton, idén azonban - a Toyota-turnék történetében először - visszahívták a társulatot. Az Operettszínház Balett- és Zenekarával kiegészülve, a szólisták három héten át járják majd délkelet Ázsia legnagyobb országainak fővárosait, hogy az operettet ezen a távoli kontinensen is népszerűsítsék. A jótékonysági rendezvénysorozat keretén belül a Fülöp-szigetek, Brunei, Kambodzsa, Vietnam, Malajzia, Thaiföld és Laosz fővárosaiban várják a magyar csapatot, akikhez helyi művészek is csatlakoznak majd minden egyes gálán.

 

riga3

 

A Toyota-turné mellett az Operettszínház Japánba is visszahívást kapott. Szilveszteri és újévi operett gálaműsorukat Tokió és Oszaka közönsége élvezheti majd a télen.

 

Rendhagyó Csárdáskirálynő Ománban: 

 

A sok ázsiai fellépést egy igazi különlegesség szakítja félbe majd ősszel. November közepén Ománban, a Muscat-i Királyi Operaházban debütál nem csak az Operettszínház társulata, de a Csárdáskirálynő is, hiszen ez lesz az első alkalom, hogy a műfaj és vele együtt Kálmán Imre műve arab nyelvterületen mutatkozik be. Nagy kihívás lesz a produkció, hiszen Kerényi Miklós Gábor, a darab rendezője elárulta: az előadást és a jelmezeket a helyi kívánságoknak és vallási szokásoknak megfelelően kell áttervezni. A nagyszabású turnén két alkalommal adják majd elő a legendás operettet.

 

Forrás: Budapesti Operettszínház

 

süti beállítások módosítása