Ünnepi musical-gála a Diósgyőri várban

Augusztus 20-án a Lovagi Tornák Terén exkluzív musical-gálán lép fel mások mellett Mészáros Árpád Zsolt, Janza Kata, Kamarás Máté és Maya Hakvoort.

A rendezvényre elfogadta a szervezők meghívását Lévay Szilveszter musicaljeinek két ikonikus női főszereplője, a holland származású osztrák Maya Hakvoort és Janza Kata.


Az ünnepi koncerten fellép a Budapesti Operettszínházból Mészáros Árpád Zsolt, és a miskolci születésű Kamarás Máté, aki az elmúlt években az európai és a japán közönség előtt is nagy sikerrel mutatkozott be. Kuriózumnak számít, hogy egy másik kontinens is képviselteti magát: a japán Natsuki Yamaguchi is énekel a Lovagi Tornák Terén. A 90 perces műsorban részt vesz a MÁZS koncertek állandó zenekara.

 

diosgyor2

 

Lovagi programok - Lovagi tornák tere:

 

A Diósgyőri vár idén augusztusban is várja a látogatókat az ország egyik legrangosabb történelmi játékaira, melyen Diósgyőr várának fénykorát idézik föl egy sokszínű programsorozattal. A középkorhoz kapcsolódó játékok idén nyolc napig tartanak, augusztus 15-től 23-ig. A látogatók részt vehetnek lovagi tornán, lovas íjász és harci bemutatókon, megelevenednek a középkori mesterségek, és mutatványosok, vásárosok szórakoztatják a vár népét. Lesznek koncertek, színpadi produkciók. Nagy Lajos király kedvenc udvarából a mulatság sem hiányozhat, a hangulatfelelősök többek között az Agyagbanda, és a Hollóének Hungarica lesznek.

 

 

A Lovagi tornák terének átadásával befejeződik a 2012-ben elkezdett, több mint 3 milliárd forint értékű fejlesztéssorozat. Az akár ötezer néző befogadására alkalmas, 750 ülőhelyes fedett lelátókkal körülvett küzdőtér koncerteknek, színházi előadásoknak adhat otthont, emellett nevéhez hűen hagyományőrző lovagi tornák, felszereltségének köszönhetően pedig akár műlovagló vagy díjugrató nemzetközi versenyek megrendezésére is alkalmas.

 

Az új idegenforgalmi és kulturális központ ugyanakkor Közép-Európában is egyedülálló lesz zenei fesztiválok, hagyományőrző rendezvények, közösségi ünnepek, sportesemények helyszíneként, a Lovagi tornák tere előtte kialakított vásártér pedig alkalmanként középkori hangulatú kirakodóvásároknak ad helyszínt.


Az építkezés megkezdése előtti régészeti feltárásoknak köszönhetően egy középkori vízvezetékre is bukkantak, amely a közeli forrásokból biztosította a vár vízellátását. A kőből épült csatorna a Lovagi tornák terének északi lelátója alatt fut végig. Az eredeti tervek módosításával ezt a részt olyan kiállítótérként alakították ki, amely egyrészt bemutathatóvá teszi a vízvezeték maradványait, másrészt alkalmi tárlatok helyszíne is lehet.


A miskolci önkormányzat a csaknem 3 milliárd 108 millió forintba került Diósgyőr-Lillafüred komplex kulturális és ökoturisztikai fejlesztése című projektre - amely tartalmazza a Lovagi tornák terének és a vásártérnek a építését is - 2 milliárd 626 millió forintot nyert, az augusztus 20-ra elkészülő létesítmények 977 millió forintba kerülnek.

 

Színház.hu, MTI

 

süti beállítások módosítása