Elérhető Alföldi Varázsfuvolája az interneten

Az elmúlt öt nap során, augusztus 12-16. között minden nap este 19:00 órától találkozhatott a közönség az Armel Opera Festival interaktív programjaival a Hajógyári szigeten.

 

 

szegedi

 

A Fidelio Classical és Jazz színpad babzsákjain heverészve a Sziget Fesztivál közönsége nemcsak a Zeneakadémia hallgatói által előadott Opera Sitcom-etűdöket hallgatta érdeklődéssel, az azt követő közös improvizációban is lelkesen vett részt.

 

Az Eötvös Péter Triangel című ütőhangszeres minidarabjához alkalmanként 30 triangulum talált gazdára a hallgatóság körében, ők Vajda Gergely irányításával igazán lelkesen szólaltatták meg a hangszereket, hol a színpadon állva, hol pedig a nézőtéren.

 

A legnagyobb sikernek a Conduct me! – Legyél te is karmester - program örvendett. A legelszántabb, karmesteri ambíciókat dédelgető fesztivállakók egy rövid gyorstalpalót követően kaptak lehetőséget az ARMEL Szimfonikus Zenekar és a  ZAK operaénekesei irányítására Vajda Gergely, az Armel Opera Festival művészeti vezetőjének segítségével.

 

 

A Sziget Fesztivál utolsó napján, augusztus 16-án, 20.30-kor a közönség egy különleges eseménynek is tanúja lehetett. Itt került átadásra az ARTE Közönségdíja, amelyre a 2015-ös Armel Opera Festival közönsége az Arte Concert weboldalán szavazhatott június 29. és augusztus 9. között. A szavazatok alapján a Szegedi Nemzeti Színház produkciója, Mozart: Varázsfuvola című operája, Alföldi Róbert rendezése került ki győztesen. A darab képviseletében az Arte-díjat a rendező és az előadás karmestere, Gyüdi Sándor vette át.

 

Búcsúzóul első alkalommal itt csendült fel nagyközönség előtt az Armel Opera Festival imidzs-dala Miksch Adrien, Ódor Botond és az Armel Szimfonikusok előadásában. A dalt a népszerű fiatal énekesnő, Hien komponálta, a hozzá készülő – az Armel Opera Festival legizgalmasabb pillanatait és különleges atmoszféráját megörökítő - klip bemutatója 2016 februárjában, a 2016-os Armel Opera Festival versenyprogramjának sajtótájékoztatóján lesz.

 

 

A díjnyertes fesztivál-előadás – német nyelven, francia feliratozással – év végéig látható a http://concert.arte.tv/de/die-zauberfloete-von-mozart-beim-armel-opera-festival internetes címen.

 

A magyar nyelvű premier október 2-án lesz a Szegedi Nemzeti Színházban.

 

süti beállítások módosítása