Évadnyitó Össztánc a Vígben

Augusztus 28-án az Össztánccal indul a Vígszínház 2015/16-os évada.

Ossztanc 17

Fotó: Szkárossy Zsuzsa, vigszinhaz.hu

 

A Vígszínház ajánlója a darab elé:

 

Az Össztánc új műfajt teremtett Magyarországon: igazi 20. századi magyar tabló, történelmi eseményekkel, hősökkel és kisemberekkel, háborúkkal, forradalommal, futball- és Coca Cola-lázzal, legendás slágerekkel és múltunk megannyi jelképes emlékével. De az előadás mindezt egyetlen szó nélkül mutatja meg. Több ez, mint tánc: mert a szereplők nem eltáncolják, hanem eljátsszák a helyzeteket és a figurákat a tánc és a mozgás segítségével.

 

 Ossztanc 15

 Fotó: Szkárossy Zsuzsa, vigszinhaz.hu

 

Az Össztánc születésének története valódi színháztörténeti kuriózum. Több mint húsz évvel ezelőtt a Víg épülete megújult, újjászületett. Ám a színház a felújítás alatt is rendszeresen játszott; Marton László igazgató zseniális ötlete volt, hogy egy sátorban, a Nyugati Pályaudvar mellett folytatódjék a munka. Ez volt a legendás Sátor-korszak. Majd 1994-ben a régi pompájában tündöklő, új Vígszínház az Össztánccal nyitotta meg kapuit. Az Össztánc nemcsak társulat-összekovácsoló előadássá vált, hanem a közönséget, sőt, egész Budapestet is újra összekapcsolta a megújult színházzal. Szimbolikus jelentősége lett az új épületnek és a nyitó előadásnak. Mert a nyitó előadások olyanok, mint az első szerelem, mindig emlékezni fogunk rájuk. És az Össztánc épp ilyen.

 

Az előadás egyedisége folytán Marton László rendező igazi csapatmunkában, folyamatosan együtt tervezve-gondolkodva dolgozott az alkotótársakkal – és ehhez a szép feladathoz kiváló kollégákat talált Imre Zoltán koreográfus, Jánoskúti Márta jelmez-, Khell Csörsz díszlettervező, Upor László dramaturg, Radnóti Zsuzsa konzultáns és Jeney Erzsébet zenei szerkesztő személyében.

 

 

Az újjászületett Össztánc első próbáin francia kollégákat is köszönthettünk, akik azért érkeztek, hogy bevezessenek minket az eredeti darab különleges stílusába, atmoszférájába. Olyan izgalmas titkokat, színházi trükköket tanítottak nekünk, amelyeket igyekszünk beépíteni az új előadásba is.

 

Az új bemutató különlegessége, hogy ezúttal is színpadra lép majd a régi előadás több szereplője, de természetesen új kollégák is bemutatkoznak. A társulat nagyszerű tanárok segítségével tanulja újra a társastáncok sorát – így ismét velünk dolgozott Bodor Johanna, aki az eredeti produkcióban Imre Zoltán asszisztense volt.

 

 

Képekben a próbáról:

Fotók: Szkárossy Zsuzsa, viszinhaz.hu

 

Ossztanc 14 

 1.

 

Ossztanc 02

 2.

 

Ossztanc 01

 3.

 

Ossztanc 04

 4.

 

Ossztanc 03

 5.

 

Ossztanc 11

 6.

 

Ossztanc 05

 7.

 

Ossztanc 09

 8.

 

Ossztanc 10

 9.

 

Ossztanc 12

 10.

 

Ossztanc 18

 11.

 

Ossztanc 13

12.

 

Ossztanc 16 

13.

 

Ossztanc 08

14.

Fotók: Szkárossy Zsuzsa, vigszinhaz.hu 

 

 

Össztánc 
táncelőadás szüleink és nagyszüleink emlékének

A Théâtre du Campagnol “A bál” című előadásának ötletéből írta: Békés Pál

 

Bemutató:

2015. augusztus 28.

Vígszínház

 

Írta: Békés Pál

Rendezte: Marton László  

 

Szereplők:

Eszenyi Enikő   Igó Éva   Hegyi Barbara   Pápai Erika   Majsai-Nyilas Tünde   

Balázsovits Edit   Bach Kata   Péter Kata   Herczeg Adrienn   Hullan Zsuzsanna  

Szilágyi Csenge   Tahi Tóth László   Hevér Gábor   Fesztbaum Béla   Csőre Gábor  

Józan László   Telekes Péter   Borbiczki Ferenc   Kerekes József   Orosz Ákos  

Lázár Balázs   Kembe Sorel-Arthur   Pájer Alma Virág   Csapó Attila   Medveczky Balázs

 

További szereplők: Belucz Levente   Broda Kata   Broda Zoltán   Koczó Florina

 

Díszlet: Khell Csörsz

Jelmez: Jánoskúti Márta

Koreográfus: Imre Zoltán   Bodor Johanna

Szcenikus: Krisztián István

Zene: Jeney Erzsébet

Zenei munkatárs: Komlósi Zsuzsa   Gebora György

 

Dramaturg: Upor László

Világítás: Móray Ernő

Ügyelő: Kuti László   Wiesmeyer Erik

Koreográfus munkatárs: Bodor Johanna

Koreográfus asszisztens: Rujsz Edit   Túri Sándor

A rendező munkatársa: Molnár Kata   Várnai Ildikó

 

 

Forrás: vigszinhaz.hu

 

 

süti beállítások módosítása