Trokán Anna, Scherer Péter, Mucsi Zoltán is játszani fog Nyíregyházán

Vígjátékot, drámát, operettet, musicalt és gyermekdarabokat is bemutat 2015/2016-os évadában a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház.

nyirtarsulat

 

A következő néhány hónap sok meglepetést tartogat a színházrajongók számára, szinte nem lesz olyan hét az idei évadban, amikor nem érkezik egy-egy neves színész vagy rendező Nyíregyházára - mondta Schlanger András, a színház igazgatója a hétfői évadnyitó társulati ülésen.
    

A színigazgató kiemelte, hogy gazdasági szempontból az évad kezdete is sikeres volt a színház számára, hiszen a Benczúr téri Szabadtéri Színpadon bemutatott nyári előadások jelentősen növelték a teátrum bevételeit. Míg a tavaly bemutatott tizennyolc előadás körülbelül 11 millió forint bevételt hozott, addig idén csupán 13 alkalommal nyitották ki a szabadtéri színpad kapuit, a befolyt összeg viszont elérte a 19,5 millió forintot.
    

Az idei évadot októberben Gábor Andor Dollárpapa című darabja nyitja, címszerepben a Jászai Mari-díjas színésszel, Józsa Imrével, ezt követi majd a Kardos Tünde-Krámer György Coppélia című mesejátéka, melyet Krámer György rendez a Művész Stúdióban. Nem sokkal később tekintheti meg a közönség Henrik Ibsen Hedda Gabler című darabját Szász János rendezésében, valamint Rákos Péter és Bornai Tibor mesemusicaljét, A mumust Bal József rendezésében.


hlansgcera

    

Novemberben mutatja be a nyíregyházi társulat Molnár Ferenc Az ördög című vígjátékát Tasnádi Csaba rendezésében, Schlanger Andrással a főszerepben. Az évet a Taurin-forradalom zárja Olt Tamás rendezésében - ismertette a direktor.
    

A 2016-os év első előadása Ivo Krobot Túl zajos magány című darabja lesz, majd februárban látható először Czigány Zoltán Csoda és Kósza című gyerekdarabja, és még ebben a hónapban színpadra kerül Fésűs Éva A palacsintás király című darabja Háda János rendezésében.      

 

A tavasz a nagyszínpadon a Albert Grünwald-Fritz Löhner-Beda-Ábrahám Pál művével, a Bál a Savoyban című előadással indul, melyet Moliére Tudós nők című darabja követ Vándor Éva főszereplésével, Schlanger András rendezésében. Az évadot Egressy Zoltán Idősutazás című darabjával zárják, melyet a Krúdy Kamaraszínpadon Hargitai Iván rendez majd.


nyirtarsulat2

    

Mellettük olyan színészek dolgoznak idén a nyíregyházi színházban, mint Trokán Anna, Szegezdi Róbert, Kiss Diána Magdolna, Scherer Péter, Mucsi Zoltán és Katona László. Új tagokkal is bővült a színház társulata, Dézsi Darinka, Szvrcsek Anita és Urmai Gábor mellett az idei évadtól szerződött tag lett István István is - közölte Schlanger András.

 

süti beállítások módosítása