Nyílt Napot hirdet a Nyitott Kör

Augusztus 28-án a Jurányiba várja a tanítókat és óvodapedagógusokat színházi nevelési nyílt napjára a Nyitott Kör Színházi Nevelési Társulat.

 

A Nyitott Kör felhívása:

 

Kedves Tanítók és Óvodapedagógusok!

 

Ezúton szeretnénk meghívni Önöket és pedagógus közösségük további tagjait szervezetünk, a Nyitott Kör Színházi Nevelési Nyílt Napjára!

 

A nyílt nap keretében teljes egészében bemutatjuk két, az óvodai felső-, valamint az általános iskola alsó tagozatos diákjainak szánt színházi nevelési előadásunkat, a Vészhelyzetet és a Hottentottát (az előadásokról bővebben a linkekre kattintva olvashat).

 

nyiltnap borito

 

Tudjuk, hogy a művészetpedagógiai formákra nyitott pedagógusok sok lehetőséggel találkoznak, és szeretnénk, ha megismernék a mi repertoárunkat is. Mindkét előadást egy-egy gyermekközösséggel valósítjuk meg, Önök pedig megfigyelőként vehetnek majd részt a programon.

 

Az előadásokat követően alkalmat teremtünk arra, hogy beszélgessünk a látottakról, a színházi nevelés mint módszer folyamatáról.

 

A program időpontja és helyszíne:
2015. augusztus 28, péntek, 10.00-13.00, Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház (TÁP terem)

 

A részvétel ingyenes.

 

Kérjük, amennyiben számíthatunk Önökre, illetve kollégáikra, egy a jelentkezes@nyitottkor.hu címre küldött e-mailben jelezzék részvételi szándékukat Márton Gábor Csaba kommunikációs kollégánknak. A terem befogadó képessége korlátozott, ezért maximum 30 jelentkezőig tudjuk nyitva tartani a lehetőséget.


Kérdés esetén kérjük, írjon Nekünk a fenti címen, vagy keresse Gábort a +36-20-299-7366-os telefonszámon!

 

 

Forrás: Nyitott Kör

 

 

 

süti beállítások módosítása