“Különleges élmény vár a kurzus legjobbjaira” – Jubileumi gála az Operettben

Szeptember 8-án az Operettszínházban a 10. Országos Musical és Operett Kurzus gálakoncertjét tűzik műsorra. A jubileumi évben a kurzus legjobbjai tanáraikkal együtt lépnek színpadra. A műsorról Somogyi Szilárd rendezővel beszélgettünk.

 2015 nyarán már 10. alkalommal rendezték meg Szabó Szilvia és Szakál Attila kezdeményezésére a 3 hetes kurzust, ahol a fiatalok népszerű színészek, zenepedagógusok segítségével sajátíthatták el a zenés műfaj alapjait, betekintést nyerhettek a háttérmunkába valamint a színház világába. Július végén megtartották a kurzus zárókoncertjét, szeptemberben pedig érkezik a jubileumi műsor. A gálát Somogyi Szilárd állítja színpadra.

 

kurzus2

 

A rendező elárulta, hogy attól függően, ki mikor ér rá, változik a tanári gárda, így az elmút évtizedben mások mellett Feke Pál, Dominek Anna, Falusi Mariann, Berkes Dániel, Lőrincz Zsuzsanna, Peller Anna, Peller Károly, Balogh-Barta Viktória is oktatóként vett részt a kurzuson.

 

"Én négy évvel ezelőtt csatlakoztam a csapathoz azzal a nem titkolt szándékkal, hogy olyan tehetséges fiatalokkal találkozzam, akiket később az Operettszínház stúdiójába irányíthatunk. Ma már legalább nyolc olyan színész dolgozik velünk a Nagymező utcai teátrumban, aki itt mutatkozott be először. Idén is javasoltam egy-két növendéknek, hogy érdemes lenne a zenés színházzal komolyan foglalkoznia. A célom ennek ellenére nem az, hogy bármivel kecsegtessem a gyerekeket, sokkal inkább terelni szeretném őket" – fogalmazott Somogyi Szilárd. Azt is elárulta, idén 38-an végezték el a Musical és Operett Kurzust, de ez a szám szintén évről évre változik.

 

"Úgy gondolom nem az a fontos, hogy a zenés műfaj minden részletét tökéletesen ismerjék a résztvevők, ebben a táborban mi inkább képességeket fejlesztünk. Tehát ha valakinek jó a ritmusérzéke és táncban kiemelkedő, biztos, hogy előbb utóbb az énekhangján is lehet csiszolni, elő lehet csalogatni a rejtett képességeket. Amellett, hogy idén több diákkal kapcsolatban érzem, hogy lesz jövője ebben a szakmában, a kurzus egy jó lehetőség arra is, hogy a szünetben a fiatalok ne otthon üljenek a tévé előtt, hanem keményen dolgozzanak azért, amit igazán szeretnének" – tette hozzá rendező, majd arra is kitért, hogy a 10 éves jubileumi gálán "akasztják a hóhért", ugyanis az idén végzett gyerekek a tanáraikkal és olyan volt kurzuslakókkal együtt léphetnek fel, akik azóta már az Operettszínház csapatát erősítik.

 

kurzus3

 

"Egész estés, 2 felvonásos produkcióval készülünk, a fellépők által javasolt dalokból válogattuk össze a végleges műsort. Természetesen a júniusi bemutatónkból, a Fame – A hírnév ára című musicalből hallhatók lesznek részletek és ami külön érdekesség, hogy volt olyan növendékünk, aki életében először táncolt színpadon, a gálára még is tökéletesen megtanulta Balogh-Barta Viktória könnyűnek egyáltalán nem nevezhető koreográfiáját. Széles lesz a repertoár: a Billy Elliotból, a Dr. Bubó musicalből, a Spamalotból, a Funny Girl-ből, az Őrült nők ketrecéből, az Aidából és a Sakkból is választottunk számot és természetesen operett-blokkal is készülünk. Nem hiányozhat majd a Denevér, a Mária főhadnagy és a Viktória egy-egy slágere sem, de a "Cintányéros cudar világ", mint "kötelező" dal is felcsendül."

 

Somogyi Szilárd elmondta, örül annak, hogy a Rómeó és Júlia 2004-es bemutatója óta egyre többen kedvelik a zenés műfajt, szeretnének ebben a miliőben dolgozni.


"Sokan kiskorukban látták Gerard Presgurvic musicaljét és azóta tudják, színházzal szeretnének foglalkozni. Az új generáció tagjai előítéletmentesen jönnek el az Operettbe és jó értelemben megfertőződnek a musicallel és operettel, de ugyanakkor nyitottak, mindenevők: a Katonába, a Radnótiba is eljárnak, szerencsére már teljes komplexitásában szemlélik a színházat" – zárta szavait Somogyi Szilárd.

 

A gálán közreműködnek:


A X. Országos Musical & Operett Kurzus legjobbjai,

a Kurzus tanárai:
 Falusi Mariann, Peller Anna, Peller Károly, Szabó Szilvia, Berkes Dániel, Lőrincz Máté, Szakál Attila, Lőrincz Zsuzsanna, valamint a volt Kurzus "lakók", akik már a Budapesti Operettszínházban is bizonyítottak: Brasch Bence, Gömöri András Máté, Veréb Tamás, Laki Péter, Katona Klaudia, Keresztfalvi Bence, Szabó Noémi, Horváth Dániel, Saifi Claudia, Fülöp Kristóf.

 

Rendező:
Somogyi Szilárd

Művészeti vezető:
Szabó Szilvia

 

Színház.hu

Fotó: Facebook

 

süti beállítások módosítása