Visszatérne régi épületébe évad végén a Harag György Társulat

Tizenöt bemutatót tervez az új évadban a szatmárnémeti Harag György Társulat, amelyhez rendezőként csatlakozott Sorin Militaru is - közölte a művészeti igazgató csütörtökön az MTI-vel.

Bessenyei Gedő István elmondta, hogy Militaru az új évadban egyebek mellett két klasszikus darabot állít színpadra, Csehov Sirály című drámáját és Örkény István Tóték című művét.


A művészeti vezető a személyi változások között megemlítette, hogy visszatér a szatmárnémeti társulathoz Márkó Eszter, aki korábban a József Attila Színháznál dolgozott. Az erdélyi társulat tagja lett Moldován Blanka és Orbán Zsolt is, akik a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen végeztek.

 

harag tarsulat 2015

Fotó: Harag György Társulat


A társulattal az idén a két alkalmazott rendező, Militaru és Balogh Attila mellett többek között Márkó Eszter (Janne Teller: Semmi), Bessenyei István (Mágnás Miska és Csikós Attila: Két összeillő ember), Babarczy László (Bernard Slade: Jövőre, veled, ugyanitt), Alexander Hausvater (Margaret Artwood: Pénelopeia), Hatházi András (Hatházi András: Manka), Márk-Nagy Ágota (Gimesi Dóra: Szemenszedett mese) és Kányádi Szilárd (Lázár Ervin: A négyszögletű kerek erdő) fog dolgozni rendezőként.


A művészeti igazgató hangsúlyozta, hogy továbbra is olyan bérletrendszert tartanak fenn, amellyel regionális színházként megfelelően ki tudják szolgálni a Szatmár, Máramaros és Szilágyság térségben élő mintegy 200 ezer magyart.


Bérletcserés együttműködés lesz az idén is a nagyváradi Szigligeti Színházzal és a debreceni Csokonai Nemzeti Színházzal, emellett vendégjátékra érkezik Szatmárnémetibe a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház és a József Attila Színház is.


A társulat reméli, hogy áprilisban-májusban visszaköltözhetnek a felújítás alatt álló régi színházépületbe, amelynek külső munkálatai az idén befejeződnek. Ezt követi a technikai háttér kiépítése, de nem lehet tudni, hogy ez pontosan mennyi időt vesz igénybe - magyarázta a művészeti igazgató.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása