Mészáros Tibor kapta a Kaszás Attila-díjat

A debreceni Csokonai Nemzeti Színház művésze a Szép estéket, Magyarország! című országos színházi évadnyitó gálaestjén vette át a kitüntetést szombaton.

 

 

Sosem akartam rendőr lenni. Sem tűzoltó, sem egyéb más oviban menő mesterség birtokosa. Rajzfilmfigura szerettem volna lenni. Nagyon! De csak öt éves koromig, akkor tudatosult bennem, hogy annak születni kell. Maradt a színészet... Próbálkoztam diákszínjátszóként Békéscsabán, stúdiósként az Új Színházban, a Bárkában, és próbáltam bekerülni a Színműre. Négyszer. Jordán Tamás és Lukáts Andor osztályából 2006-ban kerültem Debrecenbe, azóta vagyok a Csokonai Színház tagja, és megyek oda, ahol még szívesen dolgoznak velem. Játszom, rendezek. Próbálkozom. Van olyan jó, mint rajzfilmfigurának lenni. (Mészáros Tibor)

 

 

A 2008-ban a Magyar Kultúra Napja alkalmából alapított díjat olyan színészek kapják, akik nemcsak kiemelkedő mesterségbeli tudással rendelkeznek és színvonalas művészi munkát végeznek, hanem a társulatukat közösségépítő magatartással is támogatják.

 

meszaros tibor

Fotó: dehir.hu


Mészáros Tibor 1980-ban született Gyulán. 2006-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Lukáts Andor és Jordán Tamás osztályában. Korábban a budapesti Új Színház stúdiósaként és a Bárka Színház segédszínészeként is dolgozott. 2006 óta a Csokonai Színház tagja.


A nettó félmillió forinttal járó elismerésre a magyar nyelvű színházak saját társulatuk egy-egy tagját javasolhatták, az idén 34 nevezés érkezett. A titkos szavazás után három színész jutott az utolsó fordulóba: Kiss Mari a szombathelyi Weöres Sándor Színház, Kristán Attila a Nemzeti Színház, valamint az idei díjazott, Mészáros Tibor a debreceni Csokonai Nemzeti Színház művésze.

 

Mészáros Tiborral itt olvashatnak friss interjút.

 

 

Az eddigi díjazottak:

 

2008: Szarvas József a Nemzeti Színház társulatának tagja

2009: Nemes Levente, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művésze

2010: Mátray László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művésze

2011: Mucsi Zoltán, a Bárka Színház tagja

2012: Bányai Kelemen Barna, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat művésze

2013: Borovics Tamás, a Szegedi Nemzeti Színház tagja

2014: Nagy Alfréd, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának tagja 

 

Forrás: Színház.hu, MTI

 

 

 

süti beállítások módosítása