Szeptemberben rendezik meg a tizedik PLACCC fesztivált, amely 2008 óta vonul ki a kőszínházból a közterekre. Nánay Fanni főszervezőt a Magyar Narancs kérdezte.
A Magyar Narancs cikkéből:
Nánay Fanni elmondta, kezdetben kifejezetten helyspecifikus színházi fesztiválnak definiálták magukat, bár már akkor is akadt a programban olyan projekt, ami nem volt helyspecifikus, vagy alig lehetett színháznak nevezni. Pár éve viszont "klasszikusabb" színházi formák szinte meg sem jelennek a PLACCC-on. Ennek van szervezési oka is: minden évben annyira későn derülnek ki a támogatások, hogy ritkán van idejük és lehetőségük egy-egy társulatot felkérni rendhagyó helyszínen megvalósuló, ám "hagyományos" színházi eszközöket használó előadásra. A másik oka, hogy egyre fontosabbnak érzik, hogy a művek tényleges szerepet játsszanak a város életében.
"Ne egyszerűen színesítsék a várost, hanem maradandó hatásuk legyen. Hosszú távú hatás alatt nemcsak a fizikai, hanem a mentális nyomhagyást is értem. Több projektünk látható a városban most is, jóval egy-egy fesztivál után. A Nyugati téri felüljáró lábait például 2010-ben festette meg az 1000% csoport. Az önkormányzat először úgy adott engedélyt a projektre, hogy a fesztivált követően fessük vissza a lábakat szürkére. De mivel a mű nagyon népszerű lett, és az önkormányzat pozitív visszajelzéseket kapott, végül maradhatott, addig legalábbis, amíg a hidat fel nem újítják. A hídlábak másokat is megihlettek, origamiművészek elkezdtek ráragasztgatni a megfestett felületre, közös alkotásnak, továbbgondolható művészi terméknek tekintették" - mesélte Nánay Fanni.
A főszervező úgy véli, azáltal, hogy a városban köztéri művészeti projektek bukkannak fel, némiképp megváltozik a mentális térképünk. "Tudatosul bennünk, hogy egyáltalán jogunk van használni a nyilvános tereket. A közterekhez való hozzáférés párhuzamban áll a közügyekhez való hozzáféréssel, a közügyeket érintő döntésekből pedig egyre jobban ki vagyunk zárva. Így a köztéri művészet átvezet a politika mezsgyéjére. Szeretnénk politikusak lenni abban az értelemben, hogy aktivitásra és kritikus gondolkodásra ösztönözzük a közönségünket, megpróbáljunk a művészet segítségével tenni a passzivitás és az apátia ellen" - tette hozzá.
Nánay Fanni kifejezett politikai akadályoztatásról nem tud beszámolni, viszont az ignorálás működik. "A pénzelvonás. A bármit csinálsz, az meg se történt. Másfelől érdemes tudatosítani: a köztéri művészet nemcsak művészeti, de ugyanannyira városképi kérdés. Ha fizikai értelemben maradandó műről van szó, azt a fővárosi vagy kerületi önkormányzatnak jóvá kell hagynia. Volt olyan művész, akivel vitánk is adódott abból, hogy a köztéri alkotás során egyszerűen más szabályokat kell betartani, mint egy galériában rendezett kiállításon. Nem ugyanúgy érvényesül az alkotói szabadság" - mondta a PLACCC főszervezője.
Arra a kérdésre, hogy vajon Magyarországon miért nincs hagyománya a köztéri művészetnek, Nánay Fanni így felelt: "Ennek a legfőbb oka abban kereshető, hogy a szocializmus alatt a szabad köztérhasználat nem létezett, a gyülekezési jog erősen korlátozva volt, és ez a berögződés sokáig élt vagy talán máig él az emberekben. Ez nemcsak Magyarországra érvényes, hanem az egész régióra, vagyis nem véletlen, hogy 2008 táján, amikor a PLACCC is indult, több kelet-európai posztszocialista országban egyidejűleg elkezdett teret nyerni a helyspecifikus és köztéri művészet. Magyarországon is egyre több projekt készülődött, és a PLACCC hatására talán gyorsabban megszülettek. "
A teljes interjú a Magyar Narancsban olvasható.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.