"Hetvenkedőknek" nyújt kedvezményt a marosvásárhelyi színház

 

Milyen bérletkínálattal vár a Tompa Miklós Társulat a  2015-2016-os évadban? - Erre válaszolunk.

 

Kedvezményekkel várnak:

 

A marosvásárhelyi intézményesített színjátszás 70. évfordulóját ünnepli a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház a 71., azaz a 2015/2016-os évadban. Az „aritmetikai bukfenc” annak köszönhető, hogy a marosvásárhelyi Székely Színház 1946. március 10-én tartotta első előadását, azaz kezdte első évadát, mely során júniusig 13 bemutatót tartottak. Így történhetett meg, hogy 1946. őszén már a második évad kezdődött, 2015-ben pedig a hetvenegyedik.

 

A jubileumi évadban kiemelkedő rendezők előadásai, klasszikus remekművek és kortárs tematikájú alkotások kerülnek színre, ugyanakkor különleges, az évfordulóhoz is kötődő kedvezmények várják a színházkedvelőket.

 

Az előzőekhez képest az új évadban valamelyest változott a bérletrendszer. A BERNÁDY GYÖRGY mecénás bérlet továbbra is „tarol” a repertoárban, ugyanis érvényes a Tompa Miklós Társulat összes nagytermi és kistermi bemutatójára, valamint az összes vendégelőadásra, a 71. évadnak megfelelő 710 lejes áron. Megmaradnak a helyre szóló és időponthoz kötött bérletek, mint a KEMÉNY JÁNOS bemutató bérlet, a KOVÁCS GYÖRGY felnőttbérlet, a KÁNTORNÉ nyugdíjas bérlet (17 óra) és a DELLY FERENC nyugdíjas bérlet (19 óra).

 

Ezzel szemben kedvezményes szabadbérlet jellegűvé válik a KÖTELES SÁMUEL pedagógusbérlet, a  HARAG GYÖRGY egyetemista bérlet és a BOLYAI JÁNOS diákbérlet. Ezek a bérletek nincsenek előre meghatározott dátumhoz, időponthoz kötve és nem helyreszólóak. Használatuk előtt legkésőbb 24 órával szükséges jelezni a részvételi szándékot, hogy a helyjegy biztosítva legyen.

 

berlet

 

Továbbra is válthatók 4, 6 ÉS 8 EGYSÉGES SZABADBÉRLETEK, melyek az évad során – a bemutató és vendégelőadások kivételével – bármikor felhasználhatók a Tompa Miklós Társulat repertoárján levő bármely előadás megtekintésére. A szabadbérletek egységeit akár egyszeri alkalommal is fel lehet használni, több személy egyazon előadásra való belépése is lehetséges ugyanazzal a bérlettel. A bérlet használata előtt minimum 24 órával helyjegyet kell kiváltani a jegypénztárnál. Ennek hiányában helyet foglalhat a nézőtéren szabadon maradó székeken.

Ettől az évadtól kezdődően a szabadbérlethez tartozó helyjegyek online is kiválthatók a biletmaster.ro oldalon, így nem szükséges a bérlet minden használata előtt elmenni a jegypénztárba!

 

Újdonság a VENDÉGJÁTÉK BÉRLET, mely 2015-2016-os az évad összes vendégelőadására érvényes.

 

A Tompa Miklós Társulat kistermi előadásai színházjeggyel vagy a 4, 6 és 8 egységes szabadbérletek érvényesítésével látogathatóak.

Az idei bérletárak 100 és 30 lej között mozognak, jegyek 8-tól  25 lejig terjedő áron vásárolhatók. A 70 éves évforduló kapcsán a színház különleges kedvezményt kínál közönsége szerencsés tagjainak, azaz a „HETVENKEDŐKNEK”: 70 %-os kedvezménnyel válthatnak színházbérletet az 1946-os esztendő bármely napjának szülöttjei, valamint kétszemélyes tiszteletbérletben részesülnek azok, akik 1946. március 10-én születtek.

 

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház tájékoztatja az előző évad bérleteinek tulajdonosait, hogy bérleteiket 2015. szeptember 30-ig újíthatják meg.

A színház kultúrpalotai jegyirodája hétfőtől péntekig déli 12.00 óra és délután 17.30 között tart nyitva, telefon 0372758230.

 

Naprakész információk a színház honlapján: www.nemzetiszinhaz.ro és Facebook oldalán: www.facebook.com/tompamiklos érhetők el.

 

A 2015/5016-os színházi idényben a következő előadások szerepelnek a bérletkínálatban:

 

Nagytermi előadások:

ABOUT ÜBÜ –Alfred Jarry szövegeiből, rendező: Sorin Militaru

Kálmán Imre – Békeffi István – Kellér Dezső – Gábor Andor: CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ, rendező: Tasnádi Csaba

Molnár Ferenc: AZ ÜVEGCIPŐ, rendező: Mohácsi János

Lázár Ervin: A KISFIÚ MEG AZ OROSZLÁNOK, rendező: Ruszuly Ervin és Keresztes Attila

/ a   t é k o z l ó   f i ú . . . /, rendező: Tompa Gábor

 

Kistermi előadások:

Csehov:  SIRÁLY, rendező: Keresztes Attila

OLBRIN JOACHIM CSODÁLATOS UTAZÁSA – Hamvas Béla művei nyomán, rendező: Mezei Kinga

 

Underground termi előadás:

WANT, rendező: Scott Johnston

 

Vendégelőadások:

William Shakespeare: MAKRANCOS KATA AVAGY A HÁRPIA MEGZABOLÁZÁSA, rendező: Alföldi Róbert (szombathelyi Weöres Sándor Színház)

Zelei Miklós: ZOLTÁN ÚJRATEMETVE, rendező: Vidnyánszky Attila (Budapesti Nemzeti Színház és Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház)

Paul Foster: I. ERZSÉBET, rendező: Szikszai Rémusz és Tom Stoppard: ROSENCRANTZ ÉS GUILDENSTERN HALOTT, rendező: Szikszai Rémusz (budapesti Szkéné Színház)

ODÜSSZEUSZ SZEMETESLAPÁTON, rendező: Philippe Genty és Mary Underwood (budapesti Bárka Színház)

NEOPLANTA, koncepció-rendezés: Urbán András (Újvidéki Színház)

Petr Zelenka: DUBBING STREET, rendező: Robert Talarczyk (katowicei Teatr Śląski Színház)

 

 

 

süti beállítások módosítása