"A legnagyobb crossover a saját életünk" - Ókovács Szilveszter válaszolt

Az Operaház főigazgatója többek közt a West Side Story bemutatójáról és új Eiffel Műhelyházzal kapcsolatos elképzelésekről mesélt Népszavának.

 

A Népszava cikkéből:


Arra a kérdésre, hogy nem istenkísértés-e egy musicalt saját produkcióban színre vinni az Erkelben, Ókovács Szilveszter elmondta, annyi veszély biztos van benne, hogy nem tudnak majd mindenkit leültetni, ehhez kevés a hely. "Egy példa a mű számos hasznára és következményére: az Opera valamennyi zenekari művésze 'beleforog', tehát összes muzsikusunk átesik egy 'Bernstein-kurzuson'. Izgalmas lesz számukra is kitekinteni a jobbára romantikus operarepertoárból. Ráadásul egy vérpezsdítő, a kocsijukban, az életükben jelen lévő zenei stílusról van szó. Semmiképp sem hinném, hogy teherként, inkább felüdülésként élik majd meg - az operakalandos középiskolások tomboló öröme pedig édes 'zene' a füleiknek" - fogalmazott a főigazgató.


okovacs
Fotó: mindennapi.hu

 

"A legnagyobb crossover a saját életünk: tegnap láttam egy venezuelai muzsikust a Scala ajtajában (most a Simon Bolivar zenekar játszik ott), kezében a Puccinitől ki se hűlt hegedűvel, még frakkban, de fején már tüc-tüc fülhallgatóval sodródott kifelé... Ráadásul Bernstein zenéje igazán igényes, egyesével szedte össze a kései WWS-lemezfelvételre a zenészeket is. Éppúgy operai igényű mű, mint a Denevér, A mosoly országa vagy Offenbach darabjai. Visszatérve még az első kérdésére: az arányokra vigyázni kell, az biztos, hogy nem csinálunk az Erkelből musicalszínházat. De ez nem jelenti, hogy időnként ne merészkedjünk a határterületre - ez éppen az Erkel Színház hagyományának is része" - hangsúlyozta Ókovács Szilveszter.

 

 

Az évadbeli 33 bemutatóval kapcsolatban megjegyezte: operai viszonylatban aprópénzből élnek, amiből művészet ilyen gazdag repertoárt építeni. "Az Erkel hosszú agónia után hét évig zárva volt, új produkciók nélkül nem tudnánk használni. Az nem megoldás, hogy harminc-negyven éves, foszladozó rendezések legyenek műsoron. Ez a retróromantika távol áll tőlünk, az opera ne jöjjön már ki a nézők könyökén! A repertoárcsere és -építés terepe az elmúlt, a mostani és a következő évad" - tette hozzá.

Ókovács Szilveszter rámutatott: júniusban egyszerre öt helyen béreltek próbatermet, ez arra mutat, hogy saját próbahelyiség és raktár híján tényleg kell az új műhelyház az Eiffel csarnokban. "Minden díszlet, jelmez és kellék oda kerül, 11 gyártóüzemünk is, és három próbatermet alakítunk ki benne, kettőt pedig a kiköltözők helyén, az operaházban. A beruházás költsége 14,5 milliárd forint, ekkora fejlesztésről szóló döntés 1980 óta nem született az Opera érdekében. 2017-ben szalagot kell vágnunk" - szögezte le a főigazgató.

A teljes interjú itt olvasható.

 

süti beállítások módosítása