"Az operett szerelem volt első látásra"- Interjú Peller Károllyal

Peller Károly az operett szerelmese, vérbeli táncos-komikus. A Budapesti Operettszínház művészével Spilák Klára beszélgetett.

Amellett, hogy egyik nap a Viktória Rácz Jancsijának, másnap az Én és a kisöcsém Doktor Vasának bőrébe bújik, vagy épp egy operett gálán vesz részt, Peller Károly tanítja is az operett játszást, és missziójának tekinti, hogy minél szélesebb körben ismertesse és szerettesse meg a műfajt. A most induló évad komoly kihívásokat és szakmai megmérettetéseket tartogat számára. Szeptember 18-án a Mágnás Miska címszerepében mutatkozik be, majd októberben A denevér Orlovszky hercegének jelmezét ölti magára, december elején pedig a Sybill Kormányzójaként láthatja viszont a közönség.  

- Miért szereted az operettet?

Peller Károly: Mi soha nem voltunk egy színházba járó család. A sulival elmentünk néhányszor. Egy csomó véletlen folytán kerültem a színészet közelébe. Aztán felvettek az Operettszínház stúdiójába, ahol megismerkedtem az operettel és egyszerűen beszippantott. Vidám, jópofa, táncos, énekes - épp olyan, mint én. (nevet) Egy biztos, szerelem volt első látásra. Teljesen beleástam magam, mindent elolvastam a keletkezéséről, a műfajról, a szerzőkről. Egyébként is mániákus vagyok, ha belekezdek valamibe, arról mindent tudni akarok. És ez lett a műfajom. Az életem. Ráadásul van bennem egy küldetéstudat is, hogy minél több emberrel megismertessem és megszerettessem az operettet.

- Ezért tanítasz már három éve minden nyáron az Országos Musical és Operett Kurzuson?

Peller Károly: Pontosan. Már 10 éve működik ez a nyári képzés, amit Szabó Szilvia énekművész hívott életre. Eleinte csak musicalekkel foglalkoztak, de 2013-ban felmerült az az ötlet, hogy operettekkel is próbálkozzanak. Ekkor keresett meg Szilvia, hogy vállalnék-e egy kurzust. Miután évek óta tanítok az Operett Akadémián, kicsit bizonytalanul, de igen mondtam. Attól tartottam, a fiatalok, biztosan csak a musicalekre kíváncsiak. De a kezdeti szorongás hamar elmúlt, és mindenki nagyon lelkes volt. A végén már minden  napunk úgy fejeződött be, hogy bár mindenki hullafáradt volt estére, ragaszkodtak ahhoz, hogy a Délibábost, meg a Cintányérost megcsináljuk. És valóban az ügy érdekében nyert harcnak éltem meg, hogy olyan tizenéves fiatalokkal, akik talán nem is ismerték korábban az operettet, megszerettettem a műfajt. Azt látom, nyitottak rá a gyerekek, és többen, akik három évvel ezelőtt ott voltak a táborban, ma már kollégáim az Operettszínházban, mint Laki Péter, vagy stúdiónk növendékei, mint Szabó Noémi vagy Horváth Dani. Nagy büszkeség ez.

Peller Károly és Oszvald Marika a Budavári Palotakoncerten

- Mit gondolsz, mi az, ami a mai napig élteti az operettet?  

Peller Károly: Az operett a szerelemről szól, amely sok nehézség és bonyodalom árán, de szinte mindig győz. Happy end és boldogság várja a szerelmeseket. Talán emiatt szeretik annyira az emberek, mert azt mutatja meg az életből, milyen is lehetne. Manapság mindenki egyre jobban vágyik erre. Kitörni a szürke hétköznapokból és megtalálni egy idilli boldogságot. Persze ha valaki megírná a Csárdáskirálynő 2-t, abban lehet, hogy Szilvia és Edvin válásáról lenne szó… (nevet)

- Sokat lépsz fel az ország különböző kisebb és nagyobb városaiban. Hogy látod, kik ma az operett közönsége?

Peller Károly: Mindenki, a 4 évestől a 99 évesig. Azt gondolhatnánk, hogy az operettet elsősorban az idősebbek kedvelik, és ez igaz is. Ugyanakkor mindenhol azt látom, hogy a nézőtéren sok a fiatal, és ami meglep, nagyon sok a gyerek. Rengeteg olyan emailt kapok, hogy „a kislányom ma is a te CD-det hallgatta”, vagy „a kisfiam a Délibábos-ra ugrál egész nap”. Mert ez egy dallamos, ritmusos műfaj, jól lehet rá mozogni, táncolni. De a nagyobbak is jönnek. A mai fiatalok egyáltalán nem eltartóak és megtagadóak az operettel szemben. Sőt, azok is, akik alapvetően a musicaleket kedvelik, egyre többször kacsingatnak át az operett műfajába.

Viktória - Vágó Zsuzsi és Peller Károly

- Mitől lehet vonzó egy mai fiatal számára is az operett?

Peller Károly: Mint minden színházi műfajnak, az operettnek is folyamatosan keresnie kell a megújulást. Amit az Operettszínház élére kerülve Kerényi Miklós Gábor annak idején elkezdett, az működik. Ő rátalált arra a nyelvre, hogyan lehet megszólítani a fiatal generációt. Ehhez nem kellett átalakulni farmerosba, bőrszerkósba. Egy sodró tempójú játékstílust talált ki, ami maivá tette, egy kicsit a musical világa felé vitte el az operettet és igazi színházként kezeli. A korábbi hagyományokkal szakítva világításban, díszletben, jelmezben is mozgalmasabb képet rakott a színpadra. A mi színházunk nagyon nagy, ezért biztosra kell mennünk, sikereket kell csinálnunk. De szerencsére ott a Raktárszínház, ahol lehetőségünk van a kísérletezésre, a műfaji korlátok tágítására, amiben Lőrinczy György főigazgató és Kero is partner. Egyébként Nyugat-Európa is újra felfedezte az elmúlt években az operettet. Németországban például nagyon érdekes előadások születnek. Amikor Shakespeare-t, Csehovot a legkülönfélébb módon dolgozzuk fel, operákat modern köntösben mutatunk be, miért ne lehetne az operettet is hasonló színpadi vagy dramaturgiai megvalósításban érdekessé tenni?

- Az Operettszínház a külső szemlélő számára egy igazán jó, együttműködő csapat. Valóban így van ez?

Peller Károly: Amikor Kero idekerült, egy kicsit még elkülönültek egymástól az operettesek és a musicalesek. Ez mára teljesen megszűnt. Most tényleg egy csapat van. És bár azt hihetné mindenki, micsoda rivalizálás van az egyes szerepkörökön belül, ez egyáltalán nem igaz. Itt senki sincs úgy, hogy ez vagy az a szerep csak az enyém, én akarom, és miért van itt a másik. Ha csak a táncos-komikusokat nézem: Szabó Dávidnak az Operett Akadémián én tanítottam be Bónit. Jó barátságban vagyunk, épp úgy, ahogy Kerényi Miklós Mátéval vagy Csere Lacival is. Sokat segítünk egymásnak. Megvan köztünk az összetartás, pedig tényleg nagyon sokan vagyunk a színházban.

A Bajadér - Dancs Annamari, Szabó Dávid, Peller Károly

- De azt látom, a színházon kívül is gyakran együtt vagytok, közös programokat szerveztek.

Peller Károly: Igen. Nyilván nem mind a háromszáz emberrel, de vannak öt-tíz fős csoportok, akik jó barátok lettek az évek során és rendszeresen összejárnak. Hozzáteszem, nincs sok időnk másik életet élni, nagyon be vagyunk fogva, így aztán kevés lehetőségünk van arra, hogy civil barátságokat ápoljunk. De én ezt egyáltalán nem bánom, mert a kollégákkal közös az érdeklődési körünk, van miről beszélgetni. Jó így.

- Hogy érzed, te mennyire vagy helyeden a színházban?

Peller Károly: Abszolút. A színház vezetésével egyetértésben úgy döntöttünk, hogy szerepkört váltok. És én nagyon is élvezem a buffó szerepeket. Elég fiatalon kezdődött a pályám. A Csárdáskirálynő Bóniját például 14 éven keresztül játszottam folyamatosan. Ami csodálatos, mert mégis csak ez az operettek netovábbja, de 14 év épp elég volt belőle. Ma már nem tartom magamra érvényesnek azt, ahogy 20 évesen megfogalmaztuk Keroval a figurát. Jó döntés volt, hogy másfél évvel ezelőtt elköszöntem a szereptől. Sokáig azt hittem, Bóni az álomszerep, aztán megtalált a Viktória Rácz Jancsija, amiben a szívem és a lelkem benne van. A tavalyi évadban fantasztikus kihívást jelentett az Én és a kisöcsémben Doktor Vas karaktere, ráadásul úgy, hogy Homonnay Zsolttal, aki Doktor Sast alakítja, ismét együtt játszhatunk. Maximálisan egymásra vagyunk hangolódva. Doktor Vas egyébként már a szerepváltás egyik állomása.

A most következő évad pedig abszolút ennek az útnak a folytatása. Az első bemutatóm a Mágnás Miska lesz, ami ugyan táncos-komikus szerep, de már nem egy fiatal fiút igényel, hanem egy érett férfit. Beugróként már játszottam néhány alkalommal Bajor Imre helyett Oszvald Marika partnereként, ami életem egyik legnagyobb élménye volt, a mostani előadás azonban teljesen más lesz, hiszen lecserélődik az egész szereplőgárda és Peller Anna lesz az én Marcsám. Ezt követi A denevér felújítás, amelyben Orlovszky herceget játszom. Ami azért különösen kedves számomra, mert kifejezetten rám és Oszvald Marikára, egy idősebb nő és egy fiatalabb fiú karakterre, írta át anno Kállai István és Kero. Éppen tíz éve volt az eredeti bemutató, kíváncsi vagyok, mennyit változtam színészileg az eltelt évek során. Izgatottan várom az első próbákat.

Peller Anna és Peller Károly

- Peller Annával jól tudtok együtt dolgozni?

Peller Károly: Eszméletlenül. Amikor a két Peller idiotizmusa találkozik, az mindig őrület. Nagyon érdekes amúgy a kapcsolatunk Annával. A Színművészeti Főiskolán találkoztunk először egy felvételin. Amikor olvasták a névsort: Peller Anna, Peller Károly, teljesen ledöbbentem, van másik Peller is? Ezen teljesen kiakadtam. Aztán megismerkedtünk és nagyon bírtuk egymást. Még közös jelenetünk is volt az egyik rostán. Végül őt felvették a Kerényi osztályba, engem nem. Az Operettszínházhoz kerültem, és négy év múlva a Csókos asszonyban itt találkoztunk ismét. A Komédiás teraszán ülve vallottuk be egymásnak, hogy akkor ott, a főiskolán, szerelmesek voltunk egymásba, de egyikünk sem mert kezdeményezni. Vicces volt erről évek múltán beszélgetni. Régóta keresgélünk egy kétszemélyes darabot, amit megcsinálhatnánk, habár az egyelőre nem jön össze, most itt van nekünk a Mágnás Miska, amit már mindketten nagyon várunk.

- A Mágnás Miska felújítása mennyi lehetőséget ad számotokra, mennyi új dolog fér bele, vagyis mennyiben készül rátok az előadás?

Peller Károly: Verebes István, az előadás rendezője egyben színész is. A színész-rendezőket azért kedvelem, mert néha jobban értenek minket, színészeket. Pista mindig belőlünk indul ki. Így van ez a Mágnás Miksa esetében is. Amint kiderült a szereposztás, azonnal átírta és ránk alakította a szövegkönyvet. Persze mi is változtattunk Annával egy csomó mindent, amit Pista örömmel elfogadott. Most, a szeptemberi hajrában persze még sok minden módosul, természetesen megtartva az eredeti előadás szellemiségét, de a mostani szereplőkre alakítva.

Én és a kisöcsém - Peller Károly, Benkóczy Zoltán, Jordán Tamás, Homonnay Zsolt

- Milyen lesz a te Miskád?

Peller Károly: Ez is egy nagy álom szerep. Nem véletlen, hogy Rátkai Márton, akire íródott a figura, imádta játszani. Nekünk talán azért van nehéz dolgunk Annával, mert szerintem ellentétesek vagyunk a színpadi karakterünkkel. Miska egy harsány, odamondós, egyszerű parasztfiú. Én egy kicsit visszahúzódóbb vagyok az életben. Marcsa egy szerény parasztlány, Anna ennél sokkal virulensebb. Úgy hogy kicsit magunk ellen kell menni, ami jó feladat. A Mágnás Miskáról sokan gondolják, hogy csak egy tingli-tangli operett, de ez nem így van. Miska és Marcsa hatalmas érzelmi és emberi mélységeket él meg a darabban. Hiszen Miska váratlanul belekerül egy olyan világba, amit korábban csak távolról figyelhetett, és ez magába szippantja, olyannyira, hogy megtagadja a múltját, a szerelmét, és csak egy dramaturgiai csavar által (Marcsa is megérkezik ebbe a világba és lebuktatják őket) tér vissza a valóságba. Vagyis egy szép szerepívet lehet és kell az előadás folyamán megrajzolni.

- A denevér sztorija engem kicsit egy Feydeau bohózatra emlékeztet, amiben furcsa, különös, elrajzolt karakterek vannak. Milyen ez az Orlovszky?

Peller Károly: Orlovszky figurája különösen érdekes, mert ezt a világon mindenhol mezzoszoprán énekesek éneklik nadrágszerepként. A mi előadásunkban az a csavar, hogy férfi játssza, de nőként jövök be a színpadra. Orlovszky egy unatkozó milliomos, aki bálokat rendez, hogy kicsit feldobja magát, és mindig kitalál valami szívatást. Az egész Denevér sztori egy ilyenből indul ki. Ezen az estén beöltözik a nagynénikéjének. Egyszer csak meglátja az Ida nevű szereplőt, akit Oszvald Marika alakít, aki bár jóval idősebb nála, mégis megtetszik neki és elkezd udvarolni. A hölgy persze nem érti, hogy egy másik öregasszony miért közeledik hozzá. A megfelelő pillanatban természetesen ledobom magamról a jelmezt, és kiderül, hogy férfi vagyok. Orlovszkyban az érdekel, hogy az unatkozó, kissé cinikus milliomos mögött hogyan lehet megmutatni az érző embert.

- És hangilag hogy lehet ezt megoldani?

Peller Károly: Orlovszky mezzoszoprán szerep, én magas bariton vagyok. Ugyanaz a hangfekvés, úgy hogy nem okoz nehézséget.

Denevér, 2005 - Oszvald Marika és Peller Károly

- És a szoknyás szerep?

Peller Károly: Nem szeretek nőnek öltözni, annyira macerás. (nevet) Közben persze több olyan szoknyás szerep is van, amit a pályám során szívesen eljátszanék, mint például a Charlie nénje vagy az Őrült nők ketrecében Albin.

- De ne feledkezzünk meg a decemberi bemutatódról sem, a Sybillről!

Peller Károly: Hát igen. Az is egy egészen különleges dolognak ígérkezik. Stúdiósként, 17 évvel ezelőtt ez volt az operett vizsgaelőadásunk Szendi Szilvivel, mint Poire és Charlotte. Egyébként most ősszel jubilálunk Szilvivel, épp 20 éve vagyunk egymás partnerei. Sokáig úgy volt, hogy ismét Poire-t játszom, de végül a Kormányzó szerepét osztották rám. Annyira vágytam rá! Poire már megvolt, bár nem Szabó Máté rendezésében. És azt érzem, hogy ez feladat mind korban, mind színészi érettségben most épp jókor jön. Ismét egy nagy ajándék az élettől, hogy ugyanabban a műben, de másik szerepkörben léphetek fel. Remélem, sok darabban fogom még ezt megélni, mert mindig azt szoktam mondani: a Csárdáskirálynőben voltam már Bóni, Edvinnek is beugrottam néhányszor, és remélem, leszek még Miska, Feri bácsi és egyszer talán a Herceg is. Mert bár nagyon érdekel a próza, és szívesen kipróbálnám magam más műfajokban is, valamiért azt gondolom, az operett műfaj örökre az enyém és remélem, beleöregszem majd újabb és újabb szerepekbe, és ha majd egyszer én leszek mondjuk Tarpataky Báró a Csókos asszonyban, amikor belépek a színpadra, mindenki tudni fogja, ki az, aki bejött.

Az interjút Spilák Klára készítette

Fotó: Budapesti Operettszínház