"A Színházak Éjszakája kimozdítja a társulatokat" - Villáminterjú Mácsai Pállal

Szeptember 19-én újra Színházak Éjszakája - többek közt az Örkény Színházzal. A programról és a készülődésről kérdeztük röviden Mácsai Pál igazgatót.

 macsaipal

 

Mi volt az első gondolatod, amikor meghallottad, hogy ’Színházak Éjszakája’?

 

 

Mácsai Pál: A rendezvény ötletét Máté Gábor hozta, Berlinből, ha jól emlékszem. Amikor először beszélt róla, érezni lehetett, hogy jó gondolat. Akkor már volt Múzeumok Éjszakája nálunk is, amit szerettem, és irigyeltem egy kicsit. Két dolog is tetszett. Az egyik az, hogy egy ilyen helyzet kimozdítja a társulatokat a kényelmükből, mert muszáj kitalálni és végigcsinálni valami szokatlant, és annak a lehetősége is látszott, hogy mi, színháziak, ha csak egy estére is, de pusztán a szakmánk szeretete miatt, függetlenül a közélettől, fel tudunk sorakozni egymás mellé. Természetes, hogy az Örkény nyitva áll ennek az estének a színházról – színházra vándorló hívei előtt. Mindig ambícióval készülünk rá, mert ez az alkalom nem csak reklám, vagy reprezentáció, de sokszor szakmailag is érdekes.

 

Miért gondolod így?

 

Mácsai Pál: Nem pont azért, mert ezen az estén a nézők a színházak privát szférájába, tehát színfalak mögé, az épületekbe, a rejtett zugokba, a kulisszák mögé pillanthatnak be, mert ez számukra ugyan valóban érdekes, de részünkről különösebb gondolkodást nem igényel. Hanem az, hogy sok színész és műszaki munkatárs ismeretlen, vagy alig használt tudását mozgósítja, felkészül valamire, hogy olyan oldaláról is megmutatkozhasson, amelyekről egyébként nem szokott, vagy olyan témákba ássa bele magát, amelyekbe egyébként nem tenné, az inspiráló. És maga az együttes mozdulás is érték.

 

Bár plusz feladatot ró a színházakra egy olyan időszakban, amikor egyébként is rengeteg a tennivaló, úgy tűnik, ezt nem bánjátok...

 

Mácsai Pál: Igen, nálunk például augusztusban megelőzi az Örkény Kert is, ami szintén nem megy rutinból, ott is megesik, hogy egy egyszeri progamért akár három hetet próbálunk. Hogy megéri-e? A Színházak Éjszakája egy jó lelkületű kezdeményezés, ezért igen.

 

Menyire érzed a lelkesedést a színészeken?

 

Mácsai Pál: Olyan lelkesedés, mint amikor valaki főszerepben látja magát kiírva a próbatáblára, nincs, de jókedvű munka, feladatvállalás és erőfeszítés nagyon is. Aki benne van, ragaszkodik ahhoz, hogy valami sajátossal álljon elő, és senki nem szeret kimaradni sem: ezek a fontos jelek.

 

Idén mire készültök?

 

Mácsai Pál: Délelőtt tartunk egy évadnyitó tájékoztatót az ifjúsági programunkról , az IRAM-ról pedagógusoknak, délután pedig felavatjuk a színház új bejáratát. Majd az Anyám tyúkja kerül színre, melyben az egész társulat szerepel és majdnem 100 ismert magyar vers hangzik el. (Az Anyám tyúkja előadás külön jeggyel érhető el. A szerk.) Este jönnek az újdonságok: három turnusban indul egy komoly épület- és helytörténeti túra Neudold Juli drámapedagógusunk és Görbe Márk történész munkája nyomán. Ezt a programot majdnem egy éves kutatás készítette elő az IRAM keretében, a kulisszajárás során pedig a résztvevők több száz évet utazhatnak vissza az időben. Megtudhatják például, mi köze az Örkény Színháznak Mátyás király halastavához. Lesz Széljegyzet „Takarásban” címmel, azaz beszélgetés, ami ezúttal a színházi háttérszakmákat állítja középpontba. Aztán én is tartok egy előadást ’Egy színház épületének és a repertoárjának összefüggéséről’ címmel. Ez a Széchenyi Művészeti és Irodalmi Akadémián tartott székfoglalóm szövege, a nagyközönség még nem hallotta, és azt hiszem, nem is olvasom fel többször: éppen a színházak éjszakájára való elemzés, írott töprengés, kapcsolódik az épület történetéről szóló előadásunkhoz. Aztán megint olyasmi jön, amivel még nem álltunk elő: egyperceseket olvasunk, de németül, franciául, angolul, olaszul, spanyolul, szlovák és cseh nyelven. Nagyszerű, hogy aki csak konyít valamilyen nyelvhez, azonnal szerepelni, készülni, válogatni akart. Itt a közönségnek kell majd megmondani, mi a novella címe: Örkény szerint ezeknek a szövegeknek a címe éppoly fontos, mint maga a szöveg. Végül pedig koncertet ad nálunk a Hanem zenekar.

 

Nemrég egy interjúdban úgy fogalmaztál, a legnehezebb a színházzal egyről a kettőre, kettőről háromra jutni, mert ott már az odaadásnak valami olyan szintje kell, mint amikor az ember kiáll a peremre - és előrelép, nem keres kapaszkodót, nem visz kötelet. Amikor mindent belead, de igazán mindent. És azt mondtad, ebben az Örkénynek még dolga van. Hogy látod, ebben az évadban mennyi esélyetek van ilyen pillanatokra?

 

Mácsai Pál: Van, mert kockázatvállalós évadra készülünk. Három kortárs magyar darabbal kezdünk, aztán az évad második felében két ismertebb, sokat játszott darab jön, ezeket is úgy kell megcsinálni, hogy nem ismert felületeik jöjjenek elő. Egyik sem megy elszánás nélkül. 

 

(Első bemutatóként október 9-én a Köd utánam című operettet tűzik műsorra Mohácsi János rendezésében. Majd Mikó Csaba és Gáspár Ildikó A hét szamuráj című darabját rendezi Polgár Csaba, mely részben Tábori Zoltán Cigány rulett c. riportkönyve alapján született. A harmadik premier pedig Mikó Csaba darabjából készül Apátlanok címmel, Gáspár Ildikó rendezésében. Ez egy családtörténet a rendszerváltástól napjainkig. Az évad második felében Bagossy László állítja színpadra Ödön von Horváth Mesél a bécsi erdő című darabját. Mácsai Pál pedig Az ügynök halála című Arthur Miller-darabbal jelentkezik.)

 

Színház.hu

 

 

Idén negyedik alkalommal rendezik meg 2015. szeptember 19-én, 25 fővárosi színház részvételével a Színházak Éjszakáját.

Résztvevő színházak: Átrium Film-Színház, Bethlen Téri Színház, Budapesti Operettszínház, Budapest Bábszínház, Centrál Színház, Dumaszínház, Játékszín, József Attila Színház, Jurányi Inkubátorház, Karinthy Színház, Katona József Színház, Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, Madách Színház, Magyar Állami Operaház, MU Színház, Nemzeti Színház, Örkény István Színház, Pinceszínház, Radnóti Miklós Színház, Rózsavölgyi Szalon Arts&Café, Ódry Színpad (Színház- és Filmművészeti Egyetem), Szkéné Színház, Thália Színház, Trafó, Újszínház, Vígszínház.

 

Vásárolja meg karszalagját itt/most! >>

 

 

süti beállítások módosítása