Hogy fér össze a jóga, a tai chi, a tangó? – Interjú Nagy Csilla koreográfussal

Nagy Csilla táncos-koreorgáfus munkáiban egyaránt használja a kortárs táncok, a jóga, a tai chi, a break, a diszkó, a színház és az argentin tangó elemeit, olykor pedig Beyoncé vagy Marquese Scott amerikai utcai táncos mozgásanyagából is merít – ha épp az fejezi ki legjobban az alkotói szándékot.

A Vavra Júliával készített Öböl című duóját az L1danceFest 2015 keretében, szeptember 15-én a MU Színházban láthatjuk.

Az interjút Marx Laura, az L1 Egyesület Kritikai Önképző Műhelyének (KÖM) tagja készítette

usz.: Színház.hu

A szeptemberi L1danceFest-en Vavra Júliával, a Budapest Tánciskola legújabb koreográfus-nemzedékének egyik tagjával mutatsz be egy duót, melynek címe Öböl. Mesélnél a darab hangulatáról és a címadásról?

Ezt a produkciót már 2015. április 24-én, a MU Színházban bemutattuk, mostanra pedig átdolgoztuk. Kiforrottabb lett, mi is nagyobb biztonságban és játékosabban tudunk létezni benne. Ez a darab olyan, mint egy óriási „amőba”, amely folyton változik: sok irányba mozdul. Teljesen hétköznapi karaktereket bemutató jelenetekből is építkezik, a két főszereplő viszonya állandóan alakul, miközben az előadás szövetét az absztrakt tánc adja. Vadas Zsófia Tamara konzultánsunk a legutóbbi próbán úgy fogalmazott: „Rettentően izgalmas, hogy ez a darab nem csupán női minőségeket hordoz, hanem időről időre erőteljesen maszkulin jelleget is ölt sőt, így egészét tekintve behatárolhatatlan nemiséggel bír.”

Nagyon érdekes, amikor két koreográfus táncol együtt, akik nyilván egészen eltérő táncdramaturgiában, mozgásanyagban gondolkodnak...

Számomra nagyon inspiráló Julcsival dolgozni. Nagyon különbözőek, mégis hasonlóan nyitottak, kíváncsiak vagyunk és az érzékeny egymás felé fordulás létre tud hozni egy közös alkotói teret, egy védett közeget: ez az ÖBÖL, ahol bátran kísérletezhetünk. Julcsi inkább az absztrakt tánc irányából közelít, én főként a színházi gondolatiságot kutatom. Több olyan tánc-improvizációval dolgoztunk, amit Julcsi kezdeményezett. Én inkább a két szereplő viszonyát szerettem volna felfedezni, a dramaturgia, az egyes jelenetekből kialakuló egység felépítése izgatott. Ez sok-sok fejtörést okozott, mert hangulatában nagyon különböző jelenetek születtek, de az összehangolásukra nagy hangsúlyt fektettünk, ahogy arra is tudatosan törekedtünk, hogy előadóként maximális jelenléttel mozogjunk a színpadon.

Az L1 Egyesület rezidense, majd tagja lettél. Mit jelent a számodra a tagság?

A rezidens  lét egy biztos pont volt akkor, amikor eljöttem az ARTUS Társulattól, Írországba költöztem és várandós lettem. Ösztönzött és támogatott abban, hogy újrafogalmazzam magam és meghatározzam, hogy alkotóként hogyan szeretném folytatni az utam.

Darabjaidban a kortárs táncok, a jóga, a tai chi, a színház és az argentin tangó egyesülnek. Hogyan tudod összehangolni az egyes elemeket?

Táncosként nagyon sok technikával találkoztam az évek során. A színház és a tai chi az Artusban talált rám. Érdekes, hogy ismét dolgozom az Artus-szal és a készülő darab a tai chi-ból indul ki, tehát most erre a technikára nagyobb figyelmet fordítok az életemben. Ennek nagyon örülök.

A jógával Réti Anna koreográfus ismertetett meg, a mindennapjaimmá vált, majd formálódott belőle egy sajátos mozgásvilág. A tangó már tudatosabb választás volt: egy olyan hobbit kerestem, amelyben meg tudom élni a nőiességemet - ez a keresés egyébként visszatérő motívuma a darabjaimnak. Utcai táncokból is merítek, break és diszkó elemeket is bátran használok, ha épp ezek fejezik ki legjobban az alkotói szándékot. Szerintem a testem dönt, hogy melyek azok a mozgásnyelvek, amelyekben otthonosan érzi magát.  

2012-ben alapítottad a Cipolla Collectiva összművészeti formációt. Azoknak, akik még nem hallottak róla, mesélnél a kollektíva céljairól, tagjairól, küldetéséről?

Művészként már a kezdetektől fogva az egyén személyes történeteinek absztrahálása, univerzális szintre emelése érdekel; valamint a részvevő partnerek személyes élményanyagainak beemelése a közösen alkotott produkcióba. A személyiségnek - a hagyma, azza olaszul a cipolla héjához hasonlóan - különböző rétegei vannak. A szerethetőbb és szégyenletesebb részek együttese alkotja az egyéniséget. Célom az egymástól eltérő részek összebékítése, esendőségünk elfogadása, sebezhetőségünk megmutatása, felvállalása, és annak kutatása, hogyan tudunk ezeken felülemelkedni. Oszlopos tagja a kollektívának Legras / Ujvári-Pintér György, zenei alkotótársam, szakmai tanácsadóm és jó barátom. Vágner Orsolyának (a MOME-n végzett tervező) is nagy szerepe van a kollektíva formálódásában: ő tervezte a logót, a weboldalt, az arculatot és kiadványokat készít a futó darabokhoz. A többiek pedig projektekre társuló vendégművészek. Róluk és a produkciókról a weboldalon találhattok részletes információkat: www.cipollacollectiva.hu

A János-Prince for Lonely Days című előadásotokhoz 2013-ban nagyon humoros előzetest készítettetek. A humor egyébként is alapvető eleme a munkáidnak.

„Csak annyira vegyük komolyan magunkat, amennyire feltétlenül muszáj” - ezt próbálom fejben tartani, hogy ne vesszek el ebben az alapvetően komor jelenben, gondolok itt a közhangulatra országos és szakmai szinten is. A feltöltődésben kétéves gyermekem, Boróka is segít, valamint a közeli barátaim, akik javarészt a kollégáim. Segítenek persze a külföldi vendégszereplések is, ideig-óráig.

Sokat dolgozol, táncolsz és tanítasz külföldön. Mit tapasztalsz, hol helyezkedik el a tánc a fiatalok, a közönség életében? Mennyire hat a mindennapokra, a gondolkodásmódra, az egymással való kommunikációra? Úgy is kérdezhetem: mennyire fogadja el a közönség a kortárs táncot autentikus tudásnak az emberről? 

Gyurival (Ujvári-Pintér György) éppen egy videóklippet készítünk, az első zenei albuma őszi megjelenésének apropóján. A zenéből kiindulva a pop és a kortárs művészet ötvözésére teszünk kísérletet. A klipp koreográfusaként és egyben szólótáncosaként például Beyoncé mozgását is tanulmányoztam, vagy Marquese Scott amerikai utcai táncostól is merítettem, aki zseniális mestere a popping & locking-nak és főként dubstep zenére mozog. De szeretnénk a stílusok ötvözésén túlmutató, elgondolkodtató videót létrehozni, amely szimbólumokkal és absztrakciókkal is bátran kommunikál. Ez nagy feladat. Nincs könnyű helyzetben a kortárs tánc nyelvét érteni, érezni vágyó néző. Főképp gondolok itt a fiatalokra. A test mint kommunikációs eszköz kezd háttérbe szorulni a jelenlegi internetes fórumok elterjedésével, kiiktatják a kapcsolatteremtésből a gesztusokat, a tekintetet. Ha a mozgás – gondolok itt pl. a fizikai színházra – megjelenne az oktatásban, művészeti nevelésben, talán több kapaszkodót, kapcsolódási felületet kaphatna a felnövekvő nemzedék. Számomra nem kérdés, hogy a kortárs tánc valami esszenciális és nélkülözhetetlen tudást igyekszik közvetíteni a közönségének.

Nagyon régen, már a görögök is használták terápiás célból a művészeteket. A tánc státusza azóta nagyot változott, a legtöbbünk nem műveli, csak nézi, kifejezőeszközök szempontjából csökkentett üzemmódra kapcsoltunk. Működhet a terápia ilyen kondíciók mellett?

Szerintem azért táncolnak az emberek, például salsa, jóga, vagy akár fitness formájában sokan mozognak. Egyre elterjedtebb a mozgás- és a táncterápia is. Épp a csökkentett üzemmód miatt lesz egyre nagyobb létjogosultsága a művészetterápiáknak.

Magyarországon igen kevés igényes, gyerekeknek szánt táncelőadás készül. Szerinted ennek mi az oka? Látod a fényt az alagút végén?

Erre nem tudok pontos választ adni. Én még nem mertem belevágni a fejszémet egy gyerekelőadásba. Nehéz, mert olyan lebilincselőnek kell lennie, hogy gyerek és felnőtt egyaránt katartikus élményt kapjon. Emlékeimben él az Artus Társulat Hókirálynő című előadása, ami ilyen volt... Sajnos még nem láttam, de sok-sok jót hallottam a Tünet Együttes Kucok című gyerekdarabjáról... Egyszer már felkértem Szalóki Ágit egy közös munkára, ami gyerekekhez is szólt, a várandóság és az anyaság témájával foglalkozott. Nagyon jó élmények fűződnek ehhez a projekthez, ahogy Borókával való közös táncunkhoz is. Kasza Gábor Y című fotókiállításának megnyitóján léptünk fel. A produkciónkból készült egy táncvideó, amit beválogattak a ’Project After Birth’ című Londonban ősszel megrendezésre kerülő nemzetközi kiállításra... Szóval foglalkoztat az általad felvetett kérdés, a terveim között szerepel, hogy Ágival egy gyerekeknek szóló zenés-táncos produkciót megalkossunk. Idővel összejön... Igen ott van a fény az alagút végén, erőteljesen izzik, nem is oly távol...

Az interjút Marx Laura, az L1 Egyesület Kritikai Önképző Műhelyének (KÖM) tagja készítette