"A színház együttgondolkodásra hív" - Villáminterjú Tóth Ildikóval

Tagja volt a Radnóti Színháznak és Székely Gábor Új Színházának, majd több mint tíz év szabadúszás után a Vörösmarty Színházban lelt otthonra. Tóth Ildikó szerint hosszú távon igazán gyümölcsöző munkája egy összeforrott társulatnak lesz.

Szikora János igazgató a minap úgy fogalmazott, hogy Tóth Ildikó társulatra talált. Mesélne erről a találkozásról?


Jánossal már dolgoztam korábban, amikor a Radnóti Színház tagja voltam, ott ő két darabot is rendezett, és később egy másik előadásban ő is, én is vendégként találkoztunk. Szóval van közös szakmai múltunk. 2013-ban játszottam Székesfehérváron egy Goldoni-darabban, a Mirandolinában és szerződést ajánlott, azt mondta, örömmel várnak. Én akkor nemet mondtam a Pestről való ingázás és a család miatt. Aztán eltelt néhány hónap és arra gondoltam, mégiscsak jobb lenne tartozni valahová, de már nem tudtak felvenni. Egy évre rá ismét hívtak az Őfelsége komédiásába, Madeleine szerepére; és idén alakult úgy helyzet, hogy társulati taggá válhattam. Ennek nagyon örülök, emlékszem, hogy pályakezdőként milyen megnyugtató volt számomra, hogy a Radnóti Színházban otthonra találtam. Azóta persze sok minden megváltozott.

 

toth ildiko 3

Fotó: Nagy Ákos Balázs

 

Milyen változásokra gondol?


Már a főiskolán mondogatták, hogy egyre nehezebb lesz majd társulatnál elhelyezkedni. A 90-es évek közepén elkezdődött egyfajta struktúraharc, ami arról szólt, hogy meg kéne változtatni a színházi rendszert. A csapatok az elmúlt 25 évben nagyjából fennmaradtak viszont megváltozott a pénzelosztás, fontosabb lett a profittermelés, átalakult a színház helye és szerepe a társadalomban. A kőszínházi struktúrán kívül rengeteg független alkotóműhely jött létre és megszaporodtak a színészképző iskolák. Bár a szakma ma is nagyon zárt, de az a fajta biztonság, ami az én indulásomkor számomra magától értetődő volt, teljesen eltűnt. Nagyon fontos folyamatok indultak el, viszont minden kiszámíthatatlanabbá vált.


Ön többször is tartozott társulathoz... 


Igen. Bálint Andrásnál (Radnóti Színház igazgatója) már harmad- és negyedévesként is játszottam, később is virágéletem volt a Radnótiban, szép és komoly feladatokat kaptam, felelősségteljesen „gondoskodtak” rólam, de én ezzel akkor nem igazán voltam tisztában. Ugyanezt tapasztaltam az Új Színházban Székely Gábornál; de amikor elvették tőle a vezetői lehetőséget (Márta István nyerte a kiírt pályázatot, a szerk.), akkor többekkel együtt eljöttem, mert én hozzá szerződtem. Akkor egyszercsak szabadúszóként találtam magamat.

 

Hogy érezte magát szabadúszóként?

 

Nem ijedtem meg, mert egyik film jött a másik után, és 12-13 év eltelt úgy, hogy nem tartoztam semmilyen társulathoz. Történt még egy fontos dolog az életemben ebben az időszakban: Tatabányára hívott Harsányi Sulyom László, a Jászai Mari Színházba. A város nem akart egy állandó társulatot fenntartani, de Harsányi mégis alapított egy láthatatlan kompániát, amelybe évadról évadra ugyanazokat a színészeket és rendezőket hívta meg. Itt sok értékes előadás született. Az első tatabányai munkám 2001-ben volt, az utolsó, szintén az ő igazgatása alatt, 2009-ben. Tehát 8 évadot játszottam egy helyen, ilyen értelemben a szabadúszásom csak féllábas szabadúszásnak számít. Igazából 2010-től vált kényelmetlenné a bizonytalanság, folyamatosan vártam a megkereséseket. A szabadúszás legnagyobb hátránya az, hogy az ember nem tudja tudatosan tervezni a saját történetét, a szerepek véletlenszerűen jönnek, és nekem jól kell választanom.

 

toth ildiko

 

Hogyan lehet jól választani?


Ezt érzi az ember. Egy színésznek kell hogy legyen Annyi önismerete, hogy tudja, megért-e már a felkínált szerepre. Szerencsésnek mondhatom magamat, mert a legtöbbször olyan munkákkal kerestek meg, amelyekhez nagy kedvem támadt, kiváló rendezőkkel és jó színészekkel dolgozhattam.

 

Milyenek az eddigi székesfehérvári tapasztalatai?


Abszolút pozitívak. Az Őfelsége komédiása című előadásban két jelenetem volt, az egyik Gáspár Sándorral, akivel már a Radnótiban anno dolgoztunk együtt; a másik jelenetem Egyed Attilával, akivel meg a tatabányai évek kötnek össze. Szóval nem idegen nekem Fehérvár, az ismerős kollégák miatt kicsit úgy érzem, hogy hazamegyek.

 

Mit jelent Önnek a társulati lét?


Hosszú távon, a színházi szakmában, igazán gyümölcsöző munkája egy összeforrott társulatnak lehet. Az én tapasztalatom az, hogy társulatban érdemes dolgozni. Ehhez nem kell feltétlenül egy kőszínházi struktúra, de egy vezető köré jól felépített csapat szükséges.

 

Hogyan látja most a színház helyzetét és szerepét az országban?


Egyik sem rózsás, mondjuk, az egyik a másikból következik. Úgy gondolom, hogy ma misszió a színházcsinálás, nagyon sok kitartás, erő, szenvedély és hit kell hozzá, no meg persze támogatás anyagi és szellemi értelemben egyaránt, a művészi szabadság teljes tiszteletben tartása mellett. A színház együttgondolkodásra hív, és ez nem mindig fájdalommentes.

 

Milyen feladatok várják ebben az évadban?


Hétfelé dolgoztam az elmúlt évadban, ezeknek a munkáknak nagy része lekerült műsorról, három-négy előadásom maradt. Mészáros Márta filmjében játszom és Pacskovszky Józseftől is kaptam egy felkérést. És természetesen az, hogy leszerződtem Fehérvárra, ad a jövőbe vetett hitet és reményt.

 

Kérdezett: Kovács Emőke / Vörösmarty Színház

Usz.: Színház.hu

 

süti beállítások módosítása