One Land Many Faces - Workshop és előadás a SÍN-ben Stork Natasával

A One Land Many Faces projekt különböző jeleneteket fűz össze, amelyek mindegyike az európai identitás témájához kapcsolódik.

 olmf poster

 

A One Land Many Faces avagy Egy kontinens ezer arca című előadás egy nemzetközi együttműködésből született, amelyben 5 európai ország (Franciaország, Anglia, Belgium, Németország és Magyarország) résztvevőin kívül egy dél-koreai (Kim Kwang Lim) és egy amerikai (Dan Friedman) író is képviseltette magát.

 

A magyar szerző, Sebők Bori jelenetei a magyarországi újkori kivándorlás, az új, szétszóródott nemzedék, a mai harmincasok, illetve a bevándorlás – az Európába menekülők témájához kapcsolódik. A projektben résztvevő magyar színésznő: Stork Natasa.

 

A nemzetközi turné hazai állomása:

2015. szeptember 18. és 19. este 7 óra

SÍN Kulturális Központ (1132 Budapest, Gyutacs utca 10.)

(További állomások: Párizs, Brüsszel, Vittoria Gasteiz, Berlin)

 

Az előadást mindkét alkalommal egy háromórás workshop előzi meg, amelyre a szeretettel várják az előadás nézőit. A workshopokon az alkotók és a résztvevők közösen, interaktív formában foglalkoznak egy, az európai identitáshoz kötődő aktuális témával. A workshop közös munkájának eredménye részévé válik az aznap esti előadásnak. A magyarországi workshopok a menekült krízishez kapcsolódnak.

 

natasa

 

A workshopra a korlátozott létszám miatt előzetes bejelentkezés szükséges!

Jelentkezés:  trifonov@sinarts.org címen.

Bővebb információ: http://sinarts.org/blog/2015/09/04/one-land-many-faces-workshop-felhivas/

 

Írók: Sebők Bori (H), Jean Bofane (B), Kim Kwang Lim (Dél-Korea), Dan Friedman (USA)

Rendező: Bruno Freyssinet

Zenei vezető: Michael Wolteche (B/A)

Színészek: Stork Natasa (H), Donna Males (UK), Iker Ortiz De Zarate (S), Forbon N’Zakimuena (F), Jessica Walther­Gabory (D)

Asszisztens: Arthur Navellou

Partnerek: La Transplanisphère (France) ­ Maison de la Création (Belgium) ­ Bildung und Integration (Germany) - Ortzai Teatro (Spain) ­ SÍN Arts (Hungary) ­ Volcano Theatre (United Kingdom) ­ Institut Français (France)

 

süti beállítások módosítása