Dürenmatt és a Fizikusok - Albu István rendezése a Figura műsorán

Az évad második bemutatójára került sor a Figura Stúdió Színházban, Friedrich Dürenmatt Fizikusok című drámáját szeptember 22-én mutatták be a gyergyószentmiklósi színházban.


A darab helyszíne egy festői nyugalmú luxusklinika, egy magán-elmegyógyintézet, ahol milliomosok pihenhetik ki a század fáradalmait. A klinika nyugalmát azonban váratlanul néhány bizarr gyilkosság kavarja fel. A klinika vendégei közül hárman régi bentlakónak számítanak. A személyzet is csak képzelt nevükön: Newtonként, Einsteinként és Möbiusként ismeri azt a három tudóst, akik valamilyen ismeretlen okból már évek óta az intézet lakói. Körülöttük fonódnak egy olyan furcsa bűnügy szálai, ami Dürrenmatt darabjának kiindulópontja lesz. Ebből a nyomozásból indul Dürrenmatt komédiája, s szövi helyzeteit egy olyan történetté, melynek középpontjában a XX. század egyik fontos kérdése: az egyén felelőssége áll.

 

IMG 4336 

 

Felelősek vagyunk-e a világért, ami cselekedeteink, korszakalkotó felfedezéseink nyomán folyamatosan változik köröttünk? Mit kezdjen az emberiség egy találmánnyal, ami egyszerre képes gyökeresen megváltoztatni a világot, miközben bárki számára lehetővé teszi, hogy egyetlen mozdulattal elpusztítsa azt? Felelős-e a tudós azért a tudásért, ami értelmének, gondolkodásának köszönhetően birtokába jut? – többek közett ezen kérdéseket veti fel a Figura legújabb előadása.


Az előadás rendezője Albu István, akinek nevét Az arab éjszaka és a De mi lett a nővel? c. előadások kapcsán ismerhette meg a közönség, a díszlettervező Tenkei Tibor, a jelmeztervező Bocskai Gyopár, a főbb szerepekben Faragó Zénó, Moșu Norbert-László és Dávid A. Péter látható.

 

 IMG 4008

 

A produkció stúdióelőadás a nagyszínpadon; a jegyek ára 15 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 10 lej. 5 fős csoport esetén a jegyek ára kedvezményesen 12 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 8 lej. Csoportkezdvezmény csak az elővételben megváltott jegyekre érvényes.
Jegyek kaphatók munkanapokon 8 és 16 óra közt a Figura jegyirodájában, vagy előadás előtt a helyszínen. Telefonos helyfoglalás munkanapokon 10 és 16 óra közt a 0752-227-011-es telefonszámon.

 

süti beállítások módosítása