Egyszemélyes darabbal tér vissza a színpadra Tenki Réka

Október 21-én mutatja be az Orlai Produkció a Fügével közösen az Egyasszony című darabot Tenki Réka előadásában a Jurányi Inkubátorházban.

A darabot a nagysikerű Pétefy-Novák Éva által írt blogból, majd a nemrég megjelent könyvből jött létre, amelyet Tasnádi István alkalmazott színpadra. Az előadást Paczolay Béla rendezi.

 

Orlai Egyasszony Tenki Reka

 

Péterfy-Novák Éva majd minden orvostól azt a diagnózist kapta, hogy kislánya a születés során vált súlyosan mentálisan sérültté. A kislány hét évvel élte túl a diagnózist, édesanyja pedig harminc évvel a történtek után döntött úgy, hogy blogbejegyzésekben megírja együtt töltött éveiket. A megrázó őszinteségű  blogból könyv született, a könyvből pedig színházi előadás.

 

Mácsai Pál így nyilatkozott a könyvről: „Minden élet impozáns, ha őszintén mesélik el. Ez a könyv hű tükre a valóságnak. Se letenni, se elfelejteni nem lehet."

 

Az Egyasszony igaz történet az élet fájdalmas titkairól, amelyekről nem szokás beszélni. Tragikus és egyben felemelő példázat, melynek különlegessége, hogy bár a rettenetet beszéli el, mégis rendíthetetlen életöröm sugárzik belőle.

 

EGYASSZONY

 

Az előadás a FÜGE és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésében jött létre.

 

Premier: 2015. október 21. 20 óra, Jurányi Inkubátorház

 

Következő elődások: 2015. október 22, 26. 20 óra

                                       2015. november 19. 19 óra, november 20. és 27. 20 óra

 

 

 

 

 

 

 

 

süti beállítások módosítása