Elhunyt Váradi Katalin karmester

 

Életének 68. évében szeptember 24.-én súlyos betegség után elhunyt Váradi Katalin karmester, a Miskolci Nemzeti Színház volt zeneigazgatója.

Varadi Katalin zeneigazgato

 

Váradi Katalin a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán zongoraművész és karmester szakon is diplomát szerzett, az utóbbin Kóródi András növendékeként 1973-ban. Utána hét éven keresztül volt a Magyar Állami Operaház karmestere.

 

 

 

Ezt követően a Budapesti Operettszínház karnagya lett 24 éven át. 2001 óta járt ki vezényelni Japánba, a Tokiói Operettbarát Társaság karmestereként.

 

2004 óta a Miskolci Nemzeti Színház dirigense, 2009-től 2012-ig zeneigazgatója volt.  Pályája során számtalan sikeres előadás vezénylő és betanító karmestere volt. 2009. március 27-én Hevesi Sándor-díjat kapott, 2012-ben Miskolc város színházi díját, a Déryné-díjat vehette át.

 

Munkatársai és barátai szeretettel őrzik emlékét.

 

süti beállítások módosítása