Seregi Zoltán pályázik a békéscsabai színház vezetésére

Pályázatot írnak ki a Békéscsabai Jókai Színház intézményvezetői posztjára - erről döntött csütörtökön a helyi képviselőtestület.


A pályázatoknak a kormányzati honlapon való megjelenéstől számított harminc napon belül kell beérkezniük, az elbírálásra további harminc nap áll rendelkezésre.

 

jokai

Fotó: viharsarkihirek.hu

 

A beérkezett pályaművekről bizottság dönt majd, amelynek tagjai lesznek a színházművészeti bizottságnak, az Emberi Erőforrások Minisztériumának, az előadó-művészeti szervezet közalkalmazotti tanácsának, a reprezentatív szakszervezetnek, valamint a munkáltatói jogkör gyakorlójának képviselői.

 

Az előadó-művészeti törvény alapján az intézményvezetőnek szakirányú felsőfokú végzettséggel és legalább ötéves szakmai gyakorlattal kell rendelkeznie.

 

Az új igazgató megbízatása 2016. január 1-jétől öt évre szól. Seregi Zoltán jelenlegi megbízott igazgató az MTI-nek megerősítette: pályázni fog a posztra.

 

A teátrum élére azért kell új igazgatót kinevezni, mert a korábbi vezető, Fekete Péter 2015. július 31-vel mandátumának megszüntetését kérte.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása