Díjakat adtak át a Zenthe Ferenc Színházban

Hét kategóriában adták át a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház Vastaps-díjait, a T. Pataki László Emlékgyűrűt, illetve a helyi társulat által odaítélt Zenthe Ferenc Emlékplakettet

 

Idén immár nyolcadik alkalommal vehették át a Zenthe Ferenc Színház Vastaps-díjait az előző évad legnépszerűbb előadásainak alkotói, valamint a legjobbnak tartott női és férfi színész. A díjakat hagyományosan a nézők szavazati alapján adja ki a teátrum.


Simon Lajos, a Zenthe Ferenc Színházat működtető Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. igazgatója az évadot indító első bérletes előadás, a Min nevet az ember? című kabaré előtt előtt beszámolt a színház fejlődéséről, többek között a növekvő előadásszámokról, a Zenthe tájelőadásairól, amelyek az elmúlt évadhoz képest szinte megduplázódtak.

 

zenthe

Simon Lajos, Vattai Jennifer és Kiss Tamás


A nézők szavazatai alapján Vastaps-díjas lett a meseszínház kategóriában a Zenthe Ferenc Színház A brémai muzsikusok című darabja, a díjat Molnár Ernő rendező vette át. A legjobb gyermek előadásnak a Budapesti Táncszínház 80 nap alatt a Föld körül című produkcióját választották, az elismerésért a produkció két táncművésze, Vattai Jennifer és Kiss Tamás mondott köszönetet.


A legjobb ifjúsági előadás kategóriában a Zenthe Ferenc Színház Liliomfija kapta a legtöbb szavazatot, a díjat Susán Ferenc rendezőnek nyújtotta át az igazgató. A családi előadások közül a Bartók Kamaraszínház és a Padlás vitte el a képzeletbeli pálmát, az elismerést megörökítő üveg kockát Dobák Lívia művészeti igazgató, valamint Gulyás Herman Sándor és Csadi Zoltán színművészek vették át.


Az évad legjobb színésznőjének Bozó Andreát választották a Képzelt Betegben Toinette megformálásáért, a legjobb színész a salgótarjáni származású Pindroch Csaba lett, aki a Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban (Thália Színház) című darabban Bernardot alakítja.


Az évad legjobb felnőtt előadása a Budapesti Operettszínház Szép nyári nap című operettje lett, az elismerést Kerényi Miklós Máté és Kocsis Dénes vették át.


A Zenthe Ferenc Színház kötelékében évek óta kiemelkedő teljesítményt nyújtó Erdélyi Gábor vehette át ez évben a T. Pataki László Emlékgyűrűt, amelyet P. Kerner Edit adott át a felvidéki színésznek.


A tavalyi évben alapított Zenthe Ferenc Emlékplakettet – amelyet a Zenthe társulata szavaz meg minden évben egy-egy színésznek – ez esztendőben Albert Péter érdemelte ki, aki sok más szerepe mellett a Liliomfi Kányay fogadósaként alkotott maradandót.

 

 

Forrás: Zenthe Ferenc Színház

 

 

 

süti beállítások módosítása