"Bátran állok a megmérettetések elé" - Igazgatóként is bemutatkozott Kováts Adél

Sajtótájékoztató beszélgetést tartott a Radnóti Színház az alkalomból, hogy a Fővárosi Közgyűlés szerdán Kováts Adélt nevezte meg Bálint András utódjaként az igazgatói poszton.

 

A találkozón elsőként Bálint András szólalt fel. "Ez a döntés, miszerint Adél vezetheti tovább a színházat, nagyon kedvemre való, nem kérdéses, hogy így van jól" - kezdte szavait a távozó direktor. "Nem szeretnék nagyon érzelmes lenni, mégis muszáj vagyok arról szólni, hogy mit hagyok neki örökül. Hoztam egy hátizsákot. Van benne méz és ecet - mert a feladat, amit vállal egyszerre édes és savanyú. Van benne kő meg toll - mert az igazgatás egyszerre nehéz és könnyű, siralom és mosoly. Az egyik kedvenc Kosztolányi versemmel is köszönteném Adélt. Ha megengeditek, idéznék belőle:

Lásd, kisfiam, ezt mind neked adom most, legyen tiéd örökre az egész. Vedd a telet és a nyarat, a lombost, itt van neked az epe és a méz.

Ez itt a keserű s ez itt az édes, ez a fekete és ez a fehér, ez a nyugalom, s a láz is, hogy égess, ez itt a méreg és ez a kenyér.

Tejet adok, de hozzá szörnyü vért is, ölelni lágyan és birkózni kart, és harcot is, hogy harcolj csakazértis, a rózsa mellett ott legyen a kard".

 

Bálint András végezetül sok sikert kívánt a színésznőnek, aki nemcsak a megható sorokért, hanem a jelenlévők támogatásáért is köszönetet mondott. "Ez az első nyilvános esemény a megválasztásom óta, köszönöm, hogy ennyien eljöttetek, hogy ilyen nagy az érdeklődés a Radnóti sorsa iránt" - fogalmazott Kováts Adél.

 

radnotisz2

Fotó: MTI

 

"Mindig is színésznőként képzeltem el magam, és mivel egy kiteljesedett, boldog alkotó vagyok, elég nehéz döntést hoztam akkor, amikor úgy határoztam, hogy lényegében pályát módosítok. A kérdésre, mégis miért vállalkoztam erre az egyszerre örömteli és küzdelmes feladatra, ami a színházvezetés, az a válaszom, hogy az út mindig előre vezet, nem hátrafele, ezért én is mindig bátran állok a megmérettetések elé. Azért lettem színésznő, hogy a legbensőbb gondolataimat, érzéseimet is megoszthassam másokkal oly módon, hogy ez az aktus esetleg számukra is terápikus erővel bírjon. Úgy hiszem, hogy igazgatóként, egy komplexebb helyzetben, társakkal karöltve, erre még több lehetőségem fog nyílni" - fejtette ki a színésznő.

 

"A Radnóti Színház az én gyermekem is, az én szellemi termékem, az én energiámból, odaadásomból is épült. Szeretném, ha az a minőség, amit most képvisel nem tűnne el, szeretném a közösen létrehozott értékeket megőrizni a jövőnek. Természetesen csak a magam módján tudok tenni ezért, tehát idővel ez a színház jobban fog rám hasonlítani, mint Bálint Andrisra, de bízom benne, hogy ez egyfajta folytonosságot jelent" - tette hozzá Kováts Adél, és arra is felhívta a figyelmet, hogy csapattal együtt pályázott, Komáromi György gazdasági igazgatónak és Valló Péter főrendezőnek továbbra is komoly szerep jut a Radnótiban.

 

Valló Péter is reményét fejezte ki, hogy kontinuitás jellemzi majd a teátrum működését, viszont úgy vélte, a váltás sok feladatot ró a színházra. "A pályázatban igyekeztünk annak is hangot adni, hogy megéreztük az idők szavát. A Radnóti a pesti polgárság emblematikus találkozóhelyévé vált, jó lenne, ha megőrizné státuszát, közönségét. De a naptár lapjaihoz hasonlóan változnia kell, meg kell újítania önmagát. Egy megalkuvásoktól mentes művészszínházat szeretnénk" - erősítette meg a főrendező. 

 

radnotiszinhaz 1

 

Kováts Adél arról is beszélt, hogy ennek a gondolatnak a jegyében folytatják ifjúsági programjukat, teret kívánnak adni fiatal művészeknek és keresik köztük azt az alkotót, aki a legharmonikusabban tudna illeszkedni a társulathoz. Első lépésként, a jövő évadban ifjabb Vidnyánszky Attilát és Kovács D. Dánielt látják vendégül rendezőként.

 

Tekintve, hogy az utóbbi években többen elszerződtek és betöltetlenül maradtak bizonyos szerepkörök, tervezik a társulat részleges megújítását. "A Radnóti egészen kis társulattal működik, ezért olyan erős személyiségű "all round színészekre" van szükség, akik alkalmasak arra, hogy a középpontba álljanak, más estéken pedig karakterszerepekben mutatkozzanak meg. Emberileg és szakmailag is fontosnak tartom, hogy minden korosztály képviseltesse magát nálunk, hiszek a klasszikus szerepkörökben. Bár tényleg úgy létezünk, mint egy nagy család, ez egy hierarchikus rendszer. Ezért is lényeges, hogy a fiatalok előtt különféle példák álljanak. Nem jó, ha korban vagy szakmai előmenetelben nagy távolságba kerülnek a kollégáktól" - magyarázta Kováts Adél.

 

Arról is beszámolt, hogy új tereket szeretnének találni a színház számára, ezért a fővárossal tárgyalást kezdeményeznek az egykori Sirály épületének használatáról. Andrássy úti próbatermük némi átalakítással és a szabászműhely elköltöztetésével még bővíthető, ezért az is lehetséges, hogy saját forrásból létre tudnak hozni egy előadásokat is befogadni képes szobaszínházat. A leendő igazgató annak is hangot adott, hogy erősíteni kívánják a kapcsolatot a környező intézményekkel, Capa Központtal többek között összművészeti projekteket és tematikus napokat, a Lengyel Intézettel pedig felolvasószínházi esteket hoznának létre, különös tekintettel a női szerzők darabjaira.

 

A kérdésre, színpadon mennyit láthatjuk majd őket, Bálint András és Kováts Adél úgy válaszoltak: nem búcsúznak, mindenképpen fognak még játszani, 2016 február 1-jétől azonban helyet cserélnek, egyikük 30 év után igazagtóból újra színésszé lesz, másikuk 22 év után színészből lesz igazgatóvá.

 

 

Tudósított: Tóth Berta / Színház.hu

 

 

 

süti beállítások módosítása