Amatőr színjátszóknak indít programot a Teátrumi Társaság és a Nemzeti Művelődési Intézet

A Pajtaszínház projekt célja a falusi színjátszó hagyományok revitalizálása, melyet a Nemzeti Művelődési Intézet és a Magyar Teátrumi Társaság közösen valósít meg.

2015. szeptember 28-án a Nemzeti Színházban megrendezett találkozón a projekt közel hatvan résztvevője, mentorok és mentoráltak találkoztak.

 

A Nemzeti Művelődési Intézet korábban sikeresen véghezvitt „Újra öltünk és örökítünk” című programja a helyi települések hímzéssel kapcsolatos hagyományát élesztette fel. Már itt bebizonyosodott, hogy egy-egy ilyen csoportnak milyen óriási közösségformáló szerepe van. Ennek példáján a Pajtaszínház projektben a Magyar Teátrumi Társasággal közösen most az amatőr színjátszókörök működésének felélesztése, szakmai támogatása és megerősítése a cél.  

 

teatrumitarsasag

 

A hétfői találkozón jelen voltak a Nemzeti Művelődési Intézet területi képviselői, a színjátszókörök csoportvezetői és azok a színházi területen jártas szakemberek, mentorok, akik az elkövetkező hónapokban heti rendszerességgel jelen lesznek, nyomon követik és tanácsaikkal segítik a színjátszókör működését. A munka eredménye egy kész színpadi előadás formájában lesz látható, egyrészt az adott település színpadán, másrészt a kultúra napja alkalmából a budapesti Nemzeti Színházban.

 

Hat megye (Baranya, Hajdú-Bihar, Nógrád, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna) huszonnégy települése csatlakozott ehhez a komplex élményközpontú tanulási színteret megvalósító modellprogramhoz, melynek nemcsak a helyi színjátszó hagyományok felélesztésében lesz szerepe, hanem a résztvevő helyi lakosoknak is örökre szóló élményt jelent majd.  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

süti beállítások módosítása