Mácsai: 80 éve játszunk színházat egy erre alkalmatlan épületben

Megújult az Örkény Színház bejárata. Az igazgató bízik abban, hogy a színház fogadótere és színpada is megújulhat.

A színház az előző évadban száz százalék feletti nézettséget ért el, de nem feltétlenül cél a telt ház, mert az azt jelenti, hogy az adott színház már nem vállal művészi kockázatokat - fogalmazott az InfoRádió Aréna című műsorában Mácsai Pál.
 
"A nézőtérhez nyúlni nagyon-nagyon drága nálunk, ugyanis nemcsak az a baj, hogy a székek kényelmetlenek, hanem szűk a széksorok közötti távolság, tehát ez egy igen bonyolult építészeti ügy, alig várom, hogy hozzálássunk. A fogadórész nagyon szép, egybenyílt a közönségszervezéssel, már van pult is. A régi uszodai pénztárablakra hasonlító kis ólablak, ahol hétrét kellett a nézőnek görnyednie, és azt kellett mondania: szabad-e esdenem egy jegyért, már a múlté. Ma már egy nyitott és barátságos pultnál áll a jegyeladó, egyenrangúan a nézővel, és ő tesz szívességet a nézőnek. Ezt pedig építészetileg valahogy ki kell fejezni, ezért sok az üveg, hogy átlátható legyen. (...) Sok az üveg, világosak a terek, látjuk egymást, bizalommal vagyunk afelé, aki jön, remélem, hogy ez mindenkinek jobb közérzetet ad" - hangsúlyozta az Örkény Színház igazgatója. 
 
macsaipal
Mácsai Pál hozzátette: "Mi magunk is beszálltunk a felújítás költségeibe, háromötödét a főváros fizette, kétötödét hozzátettük a saját spórolt pénzünkből, mert tudtuk, hogy különben nem lesz meg."

"Az a bajok gyökere, hogy ez az épület mozinak épült, nem pedig színháznak. Azt mindenki beláthatja, hogy egy mozivászon sík felület. Amikor kiderült, hogy mégsem mozi lesz belőle, hanem színház - soha nem is működött moziként -, akkor a vászon helyére tervezett fal mögötti lakás vagy szertár falait kivették, az lett a színpad - máig így van. Ez rengeteg rossz következménnyel jár, nincs például épített útvonal a díszletszállításra. Nyolcvan éve játszunk színházat egy épületben, ami erre valójában alkalmatlan" - jelezte az Örkény Színház igazgatója, aki arról is beszélt, hogy 100 százalék feletti nézettséget ért el a teátrum az előző évadban.
 
Mégis úgy véli: nem feltétlenül cél a telt ház, mert az azt jelenti, hogy az adott színház már nem vállal művészi kockázatokat. 

"386 eladható jegy van esténként nálunk, ez azt jelenti, hogy átlagban többen ülnek bent, mint ahány a hely. Tíz pótszéket tudunk még betenni, magyarul tele voltunk tavaly. Ez egy általam mindig irigyelt, bár soha célként ki nem tűzött szám volt. Tizenöt évvel ezelőtt 78 százalékos nézettséggel kezdtük, és szép lassan évenként másfél-két százalékot nőtt. A szilárd fizető nézői szám - ebben nincs se kedvezmény, se engedmény, se "gyere, ülj be!", hanem igazi eladott jegyek -, most volt először száz felett. Az előadásszámunk is most volt a legmagasabb. Ádám Ottó, nagyon tisztelt és jelentékeny tanárom mondta: "a színház tele van". Ez azt jelenti, hogy számára az a színház, ami tele van. Én huszonévesen a rendező szakon vitatkoztam vele, próbáltam hevesen érvelni. Szerintem nekem volt igazam, amikor azt mondtam: színház az, amit néznek. Ha az a cél, hogy tele legyen, az szükségszerűen, elkerülhetetlenül azt hozza, hogy a műsor elkezd hígulni, mert arra fog figyelni a rendező és az igazgató. Tele az tud lenni, ami szórakoztató így vagy úgy, akkor rizikós vállalásokat nem mer tenni, hanem a tutira utazik" - fogalmazott Mácsai Pál.
 
Szöveg: Inforádió
Hanganyag: Kocsonya Zoltán
 

 

süti beállítások módosítása