Bánffy Miklósról nyílt kiállítás a Magyarság Házában

A budapesti Magyarság Házában nyílt meg pénteken a gróf Bánffy Miklós írót, színházi rendezőt, Magyarország egykori külügyminiszterét bemutató tárlat.

Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) Illúzió és tükröződés című vándorkiállítását eddig 31 helyszínen mintegy 50 ezren látták - mondta el Ács Piroska, az OSZMI igazgatója a megnyitón.


Kiemelte, hogy tárlat egyik állomáson sem volt egyforma, így a Magyarság Házában Bánffy Miklós politikai és külügyminiszteri, valamint a színházi tevékenységére helyezik a hangsúlyt. A kiállítás különlegessége, hogy feleleveníti IV. Károly koronázási ünnepségét, amelynek kormánybiztosa, tervezője gróf Bánffy Miklós volt. Emellett első alkalommal láthatják a tárlat látogatói a kolozsvári Magyar Opera A kékszakállú herceg vára című Bartók-operához tervezett jelmezeinek rekonstrukciói közül Judit és Kékszakáll kosztümjeit - közölte Ács Piroska.

 

banffy miklos kiallitas mti

Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI


Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke kiemelte: Bánffy Miklós nevét ma már nemcsak Erdélyben és Magyarországon, hanem Európa-szerte és Európa határain túl is egyre többen ismerik. Az Erdélyi történet című trilógiáját kínai nyelvre is lefordították, hamarosan pedig elkészül a mű román fordítása - fűzte hozzá.


Bánffy Miklós életében népszerű ember volt sokrétű műveltsége, modora és kiállása miatt, halála óta viszont csak ezekben az években fedezzük fel újra - fogalmazott. Kiemelte: Bánffy Miklós méltatlanul elfeledett alakja volt a magyar kulturális és politikai életnek. "Egy letűnt kor ajtaját zárta be rendkívül gazdag életművével" - hangsúlyozta az elnök, hozzátéve: Bánffy Miklós kiemelkedő módon képviselte osztályának kultúráját - hiszen egyszerre volt író, költő, grafikus, színigazgató - amelyet a kommunizmus megpróbált eltüntetni a történelem süllyesztőjében.


A Magyarság Házának küldetése, hogy a Kárpát-medence magyarságának kultúráját egységes kultúraként mutassa be, így került az intézmény látóterébe a Bánffy Miklós életművéről szóló kiállítás is - fogalmazott Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója, hozzátéve: a tárlat november 1-ig látogatható.


A kiállítás részét képezik a New Yorkban élő Nicolette Jelen Bánffy modern szilikátművei. A kiállítás kurátora Szebeni Zsuzsanna, látványtervezője Szebeni-Szabó Róbert.


Bánffy Miklós (1973-1950) az egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb erdélyi földbirtokos család szülötte, aki 1912 és 1918 között a budapesti Nemzeti Színház és Operaház intendánsa volt, emellett zenét szerzett, festett, kosztümöket és díszleteket tervezett. Szépirodalmi tevékenységet is folytatott, nevéhez fűződik Erdély világát bemutató regényciklus, az 1934 és 1940 között megjelent Erdélyi történet trilógia. Kolozsvár és Kolozs vármegye főispánja, 1910-től képviselő volt, 1921-1922-ben pedig
külügyminiszterként dolgozott.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása