Húsz év után újra műsoron a József és a színes, szélesvásznú álomkabát Egerben

Húsz év után október 9-én ismét látható lesz a hevesi megyeszékhelyen Tim Rice és Andrew Lloyd Webber József és a színes, szélesvásznú álomkabát című musicalje.

Az egri Gárdonyi Géza Színház igazgatója, Blaskó Balázs szavai szerint a két évtizede az Agria Nyári Játékok keretében műsorra tűzött darab "vákuumot teremtett" annak idején, és a közönség akarata hívta elő a bemutatót. "Nagy várakozás előzi meg az évadnyitó musicalt, reméljük, a következő évadokban is műsoron marad" - tette hozzá.

 

joseph01

Fotó: Komka Péter


A musicalt rendező Nagy Viktor úgy fogalmazott, hogy látványos, gazdag, "igazi Webber-mű" lesz látható a színpadon.
"Remélem, nem csak a színház, hanem a város életében is fontos lesz ez a mű, dimenzióváltást hoz a színház és a közönség kapcsolatában" - tette hozzá a rendező, aki szerint fontos, hogy legyenek ilyen családbarát darabok, amelyeket az unokáktól a nagyszülőkig mindenki élvezni tud.


Habis László egri polgármester hangsúlyozta, hogy az egriek és a térségben élők szeretik a színházat, amit a teltházas előadások is bizonyítanak. Kitért arra, hogy már zajlik a következő három évre szóló fenntartási szerződés előkészítése, és bíznak abban, hogy az elmúlt évek kedvező folyamatai tovább tartanak.


A sajtótájékoztatón szó esett a 2015/2016-os ifjúsági színházi programról is. Mint elhangzott, tavaly tíz egri középiskola mintegy száz diákja vett részt a programban, melynek keretében A kis herceg című műből, illetve József történetéből állítottak színpadra egy-egy tetszés szerint választott jelenetet. Ebben az évadban már mind a 14 egri középiskolára számítanak a színházban, a témát ezúttal a népmesék adják.

 

joseph02

Fotó: Komka Péter

 

A József és a színes, szélesvásznú álomkabátról:

 

A József-legenda megzenésítésének ötlete állítólag egy kollégiumi szobában született meg, ahol Andrew Lloyd Webber és alkotótársa, Tim Rice rátaláltak erre a drámai fordulatokban gazdag ószövetségi történetre.

 

Jákob, ősatyáink egyike, tizenkét fia közül Józsefet szereti a legjobban, elkényezteti, csíkos köntöst csináltat neki, amely a kiválasztottságot, az elsőszülöttségi jogot jelenti. József álmokat tud fejteni. Fivérei féltékenyek, gúnyolják, el akarják pusztítani öccsüket. Bedobják egy elhagyott kútba, vándorkereskedők megtalálják és eladják Egyiptomban a fáraó főemberének, a gazdag Putifárnak.

 

Itt ügyessége révén hamarosan a ház gondnokává lép elő. Putifár felesége szemet vet a szép termetű, szép arcú ifjúra, de József vonakodik, nem akar véteni ura ellen. Az asszony bosszúból megrágalmazza, s József börtönbe kerül, ahol rabtársai álmát magyarázza. A fáraó is hírét veszi kivételes álomfejtő képességének. József megjósolja, hogy Egyiptomra először hét bő esztendő, majd hét szűk esztendő vár.

 

Webber darabja bejárta a világ nagy színpadait. Mindenütt hatalmas sikerrel játsszák. A musical zenéje, szellemes, friss stílusa, mindenki számára katartikus élményt nyújtanak. - írja ajánlójában az egri Gárdonyi Géza Színház. A mű a Really Useful Group és a Hartai Zenei Ügynökség engedélyével kerül bemutatásra.

 

Forrás: MTI, Gárdonyi Géza Színház 
Fotó: Komka Péter

 

süti beállítások módosítása