"Előttünk megnyílt a világ" - Bán János mesélt

A nemrég 60. születésnapját ünnepelte Bán János, akit az évforduló kapcsán az Origo kérdezett.

Az Origo cikkéből:

"Minden érzékszervem romlik, de az erkölcsöm javul. Ez mindenféle szempontból egy állomás: még egyszer hatvan évem már nem lesz. Négy éve megkaptam Prágában a Trebbia Európai Díjat, a trencséntyeplici filmfesztiválon pedig az életműdíjat. Mert ez már az az életkor, amikor az ember elkezd életműdíjakat kapni, és ez azért elgondolkodtató. Több van már mögöttem, mint előttem, de azt is elmondhatom, hogy a befektetett munka adott valamiféle elégtételt: kétszer körbeutaztuk a színházzal a világot. Szakmai és magánéleti szempontból is nagyon sok jó dolog történt velem. (...)
Ha komolyan foglalkozom valamivel, persze nem számít, hány éves vagyok, vagy hány órát dolgozom. De nincs már meg bennem ugyanaz a lendület, ami régebben megvolt. Nem mondom, hogy elfogyott az erőm, de fogyóban van. Nehezebb már felkelni, nehezebb lefeküdni, az ötvenliteres hordót pedig, amit néhány éve még simán kivittem a pincéből, jószerivel már megemelni sem tudom" - árulta el a Katona József Színház színésze, aki színházeszményéről is szót ejtett.

Fotó: M.Schmidt János, Origo

"A színház alapvető feladatának azt tartom, hogy felhívja a nézők figyelmét bizonyos társadalmi anomáliákra. Szórakoztasson és gondolkodtasson el: engem az a színház érdekel, amelyik ezt a kettőt egészségesen tudja ötvözni. Annál érvényesebb egy színház, minél szélesebb spektrumon képes játszani, de nem szabad figyelmen kívül hagyni a nézői igényeket sem. (...) Ha azt mondják, színművész, az nem jelenti azt, hogy az illető hülye is. Magánemberként mindenről van jól szabott véleményem, de színészként az az elsődleges feladatom, hogy félretéve a magánvéleményemet, a lehető legjobban formáljam meg azt a szerepet, azt a személyiséget – és nem csak figurát –, amit a kezembe adnak. És annyit tudok még mondani, hogy én életemben sok mindent nyaltam, de politikussegget soha. De a hülyeséget félretéve, ahhoz, hogy pontosan, érvényesen tudjak fogalmazni, muszáj megőriznem a függetlenségemet" - hangsúlyozta Bán János.

Arra a kérdésre, bánta-e valaha, hogy ilyen életet választott,úgy felelt: "Egyetlen dolog miatt nem: előttünk megnyílt a világ. Nem tudok még egy olyan időszakról a magyar színháztörténetben, mint amilyen a Katonáé volt a nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek végétől a kétezres évekig. A világ egyik legjobb színháza voltunk, és én mindegyik előadásban jelentősen benne voltam. Ezt megélni nem volt semmi."

Bán János szerint ebben a szakmában nem érdemes megsértődni. Két dolgot lehet: igent vagy nemet mondani, csak tudni kell, mikor melyikre van szükség. Ezenkívül csak a szakmai konzekvencia fontos. "Én a nehezebb utat választottam: nem tudok dörgölőzni senkihez, ezért aztán mindig vállalnom kellett a konfliktust. De ha az ember szakmailag képes úgy kondicionálni magát, hogy a munkájával nem lehet vitatkozni, akkor ennek előbb-utóbb meglesz az eredménye. Ma már konfliktuskerülőbb vagyok, de bizonyos szakmai vagy emberi dolgokat nem kívánok megkerülni" - tette hozzá.

A Katona társulatának tagja elárulta, 33 év alatt voltak mélyrepülései is a színháznak, elsősorban azért, mert nem működött a műhelyjelleg: a társulat egyik fele a világ végén volt, a másik meg itthon cipelte a terheket. "Két alkalommal fontolgattam erősen a távozást, de mindig számba vettem, hova is mehetnék, hiszen csak olyan helyre lett volna érdemes, ami szakmailag előre visz. De még mindig ez a színház volt a legjobb szakmai műhely. Semmi értelme nem lett volna elmennem. Akkor ezért nem került sor váltásra, ma pedig megint olyan színvonalú a társulat, hogy eszem ágában sem lenne itt hagyni. Vannak nagyobb és kevésbé nagy szerepek, de úgy vagyok vele: én már eleget húztam."

A teljes interjú itt olvasható.