Szinte minden jegyet elkapkodtak A nyomorultakra

Vasárnap reggel a Madách Színház elkezdte árusítani a jegyeket Les Misérables – A nyomorultak című musicalre.

A teátrum előtt már a pénztárnyitás előtt kigyózó sor állt, a darabra nagyrészt elkeltek a belépők. A bemutató 2016. áprilisában lesz.

 

elovet5

 

A színház rajongói a nemrég elindított Madách Fortissimo oldalán online is megvásárolhatták a jegyeiket, de még így is több százan várták a nyitást reggel a Madách előtt.


A hideg, esős idő miatt a nézőket beinvitálták a Tolnay Szalonba, ahol a musical szereplői köszöntötték őket.

 

A Madách TV pedig mindezt megörökítette:

 

 

A darab logójával ellátott lufiknak főleg a gyerekek örültek, meg persze a színészek is, akik szélnek eresztették őket és mint mondják, már nagyon várják, hogy a nyári szegedi előadások után újra színpadra lépjenek A nyomorultakban.

 

Szirtes Tamás igazgató, a musical rendezője úgy fogalmazott: "Nagy dolog, hogy a nézők ebben a rossz időben is eljöttek a jegyelővételre, épp ezért készültünk egy kis ajándékkal. A Mamma Mia! kapcsán már szereztünk tapasztalatott abban, hogy milyen egy előadás Szegeden és a Madáchban: ugyanaz de mégis gyökeresen más. Alig várjuk A nyomorultak bemutatóját..."

 

elovet6

 

Az elővét első két napján az áprilisi és májusi Les Misérables – A nyomorultak előadásokra nagyrészt elkeltek a jegyek, de hasonlóan sikeres volt az évad második felének sok előadása is, köztük a Mamma Mia! vagy a Mary Poppins.

 

Színház.hu

 

 

süti beállítások módosítása