Hamarosan látható a Hajnali láz Schruff Milánnal, Piti Emőkével

Bécsben mutatták be először a Hajnali láz című filmet, a Collegium Hungaricumban. A premieren jelen volt Gárdos Péter, a film rendezője, aki egyben a történet alapjául szolgáló regény szerzője is.

    

A Balázs Béla-díjas filmrendező szülei szerelmének történetéből forgatott filmet Schruff Milán, Piti Emőke és Gila Almagor izraeli filmsztár főszereplésével. A romantikus alkotás a második világháború utáni Svédországban játszódik, svéd, magyarországi és izraeli helyszíneken. 
    

A film alapjául szolgáló, világsikert aratott könyvet eddig harminc nyelvre fordították le, a hónap elején németül is kiadták. Az író által korábban "poszt-holokuaszt szerelmi regényként" meghatározott mű először 2010-ben jelent meg az Olvasó Sarok Kiadó gondozásában, a Libri szeptemberben új kiadással jelentkezett. Gárdos Péter Hajnali láz című könyvét a héten nyíló 67. Frankfurti Könyvvásáron is bemutatják. 


 

   

Gárdos Péter a bécsi filmbemutató után az MTI-nek nyilatkozva elmondta: a könyv mostani sikere annak köszönhető, hogy megtalálta azt az embert, Halmos Ádámot, a Libri ügyvezetőjét, aki hitt a műben és annak világsikerében. 
    

A filmrendező a bécsi bemutató után az MTI-nek arról beszélt, hogy szerinte egy ilyen típusú filmnek jót tesz, ha rendezőként megismerkedik olyan emberek véleményével is, akik egy kicsit máshonnan látnak rá a történetre. Ha az ember alkotóként ül be egy filmre, akkor minden székcsikorgásból, rezdülésből és csöndből nagyon komoly következtetéseket tud levonni - mondta a rendező, aki ez alapján úgy érzi, hogy a Hajnali láz hatott a közönségre. 
    

Ez a film szerelmes alkotás, amelyet a holokauszt emléke sző át - mondta Gárdos Péter az MTI-nek. Arról is beszélt, hogy a film rávilágít arra, mennyire nem lehet tudat alá nyomni az átélt sorsot és megmutatja azt is, hogy a holokauszt után már soha nem lehet ezeknek az embereknek úgy élniük, mint ahogyan azelőtt éltek. 


hajnali

    

A rendező szerint a Hajnali láz újdonsága, hogy ez az élet mozija, szemben sok holokauszt filmmel. A rendező az MTI-nek nyilatkozva kiemelte: a két főhős pimasz dühvel szeretné élni az életét, és szemtelenül, mohón, kompromisszumok nélkül akarják a szerelmet. 
    

A filmrendező újságírók előtt arról is beszélt, hogy a film különös aktualitását adja, mikor a menekültügy kapcsán eszébe jut, hogy szüleit 1945 nyarán három európai ország, Svédország, Anglia és Svájc is befogadta. Elmondta: elszorul a szíve, hogy ma bizonyos európai országok milyen brutális kegyetlenséggel utasítják el a menekülteket. 
    

A film támogatói a Magyar Nemzeti Filmalap, az Európai Unió MEDIA programja, az MTVA és a Magyar Mozgókép Közalapítvány a Svéd Filmintézet, a Filmpool Nord, a Svéd Televízió, a Jeruzsálemi Filmalap, a Magnet Bank, a Magyar Nemzeti Vagyonügynökség. 


 

   

Gárdos Péter a Szamárköhögés és az Az utolsó blues rendezője. 2005-ben A porcelánbaba című Lázár Ervin novella-adaptációja elnyerte a 36. Magyar Filmszemle Legjobb rendezőnek járó díját, a Diákzsűri különdíját, és a Gene Moskowitz-díjat. Tréfa című 2009-es műve a 40. Magyar Filmszemle Legjobb rendezés díját kapta. 
    

Schruff Milán a Színház- és Filmművészeti Egyetemre Máté Gábor osztályában végzett 2003-ban. 2007-ben a Kalandorok című filmben a főszerepet játszotta Rudolf Péter és Haumann Péter mellett. Jelenleg a tatabányai Jászai Mari Színház társulatának tagja.
    

A Hajnali láz című filmet a magyarországi mozik december 17-től tűzik műsorra. További szerepekben Kovács Lehel, Petrik Andrea, Máté Gábor, Gyabronka József, Scherer Péter, Kovács Lehel, Földes Eszter, valamint két svéd színész Roger Strom és Anna Ascarate látható.

 

süti beállítások módosítása