Nagytermi premier és díjátadás a Tompa Miklós Társulatnál

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a 2015/2016-os jubileumi évadot az About Übü című groteszk komédiával nyitotta, melyet Alfred Jarry szövegei alapján állított színpadra Sorin Militaru rendező.

 

A premiert könyvbemutató előzte meg a színház előcsarnokában. Ferencz Éva Ferenczy István című, a Korunk - Komp-Press kiadásában megjelent „beszélgetőkönyve” az egykori színészóriásnak állít emléket. A kötet előszavát Gáspárik Attila írta, aki a szerzővel együtt ismertette a Prospero Könyvek sorozatba illeszkedő kiadványt. Mózes Erzsébet színművésznő, Ferenczy István özvegye meghatódottan idézte emlékeit, és köszönte meg a kiadványt az alkotóknak.

 

About UBU bemutato Tompa Miklos Tarsulat MNSZ foto Rab Zoltan-46

Fotó: Rab Zoltán


Az évadnyitó premier alkalmat kínált a színház vezetőségének, hogy az ünneplő közönség jelenlétében köszöntsék azokat a színészeket, munkatársakat, akik 2014/2015-ös évadra szóló hagyományos díjakat kiérdemelték.

 

Az elmúlt évad során nyugállományba vonult Győri Miklós kárpitos, aki több mint két évtizeden keresztül működött közre a díszletek megalkotásában, Hűségdíjban részesült.


Gáspárik Attila vezérigazgató és Keresztes Attila művészeti igazgató Bioeel ajándékcsomagok és pezsgők kíséretében nyújtotta át a Vastaps díjat jelentő oklevelet az évad során legtöbbször színpadra lépő, azaz legtöbb előadásban és próbán résztvevő Ördög (Szabadi) Nóra és Galló Ernő színművészeknek.


A Tompa Miklós Társulat munkáját évek óta segítő önkéntes fiatalok saját szavazataik alapján választották ki a két Legnépszerűbb Művészt. Az ifjak elismerését Kiss Bora és László Csaba érdemelte ki.


Forrás: Tompa Miklós Társulat

 

süti beállítások módosítása