Ételdoboz az éhezőknek az Átrium előtt

Segítséget nyújt az éhezőknek az Átrium.

 

A színházba járók már több hónapja adakozhatnak a Heti betevő perselyébe, ha segíteni szeretnének a szegényeken. 

 

Október közepén kikerült egy ételdoboz is az Átrium Film-Színház elé, ahová nem pénzt hanem tartós élelmiszert helyezhetnek el a környéken élők.

 

eteldoboz08 OryDaniel

 

Magyarországon egy család évente átlagosan 100 kilogramm élelmiszert dob ki. Háztartásonként az összes megvásárolt élelmiszer 10 százaléka kerül a szemétbe. Ez azt jelenti, hogy minden tíz magyar család elláthatna egy tizenegyediket azzal az élelmiszerrel, amit megvásárolt, de nem használt fel.

 

A szegénység problémája még az olyan jó adottságokkal rendelkező városrészekben is tapasztalható a mindennapok során, mint a II. kerület. 

 

Ennek enyhítésére, valamint a tudatos fogyasztás elsajátítására nevelés érdekében csatlakozott az Átrium az Együtt kezdeményezéséhez, melyet “Jó adni, jó kapni” elnevezéssel októberben indított el a fővárosban.

 

eteldoboz01 OryDaniel

 

Az ételdobozba berakható minden amit nem tudunk felhasználni főzéskor, amire nekünk nincs szükségünk, de egy éhezőnek örömet okozhat. A lényeg, hogy ne könnyen romlandó legyen az adomány. (Liszt, gyümölcs, cukor, tartós tej, kenyér, vaj). 

 

A doboz megtalálható:

Átrium Film-Színház bejárata, II. kerület, Margit krt. 55.

 

 

süti beállítások módosítása