Bezár és várhatóan megújul a veszprémi színészház

A színészház december 31. után a Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt. (VKSZ) kezelésébe kerül. A Veszprémi Petőfi Színház ezért január 1-jétől új formában oldja meg a vendégművészek és alkotók lakhatását - írja a veol.hu.

 

A veszprémi színészház 1984-ben nyílt meg, a Petőfi Színház mind a 45 lakást megtöltötte, hiszen társulata majdnem kétszer akkora volt, mint ma. Azóta a fenntartó - sem a megye, sem a város - nem végzett semmiféle felújítást az épületen - számolt be a veol.hu.

 

szineszhaz 

Fotó: veszpremkukac.hu

 

Oberfrank Pál direktor a portálnak elmondta, az épülethez mindenképp hozzá kell nyúlni, de a színház költségvetésében erre nincs forrás. "Színházigazgatóként az a feladatom, hogy a meglévő vagyont a leggazdaságosabban kezeljem, és a rendelkezésre álló forrásokat a legjobban osszuk el. Racionálisan kell gondolkodnunk. A színészház a fenntartó tulajdona, mi csak kezeljük. Ez nem az én döntésem, szándékom, de a ház 17 millió veszteséget termel évente. Szeretnénk ezt az összeget művészeti tevékenységre és társulatépítésre fordítani" - fejtette ki az igazgató.

 

A színészházban 45 lakás van, ebből tízet foglal a Petőfi Színház: 3 színész és 7 háttérdolgozó lakik itt. Ha ki kell költözniük, mindannyian meg tudják oldani a lakhatásukat. Oberfrank szerint a színészház várhatóan valamilyen formában megújul, a teátrum pedig azt kérte a fenntartótól, legalább 5 lakást kapjanak majd meg használatra.

 

Forrás: veol.hu

 

 

süti beállítások módosítása