Emília és az angyal... - Kolozsi Angéla meséje a Kolibriben

Emília és az angyal, akit Körmöczi Györgynek hívnak címmel mutatta be új előadását a Kolibri Színház Novák János rendezésében, október 31-én.

 

A mese szerzője Kolozsi Angéla bábművész, író-dramaturg, aki többek között a Kolibri Színházban sikerrel futó Százlábúak láb alatt című előadást írta színpadra. Az Emília és az angyal, akit Körmöczi Györgynek hívnak címszerepeiben Molnár Zsófia Borókát és Tóth Józsefet láthatja a közönség, az előadás zenéjét Novák János szerezte. A produkciót a 7-10 éves korosztálynak ajánlják.


A darab története szerint Emília a kórházi betegágyánál megismerkedik az őrangyalával. Mint az előadás ismertetőjében olvasható: "Emília egy tíz éves, átlagos kislány - cseppet sem átlagos őrangyallal. A kislány és az angyaltársadalomból szégyenletesen kirívó angyal mégis rengeteg mindenben hasonlít egymásra: adott körülmények között ugyanúgy képesek megszegni a szabályokat; ugyanúgy vágynak dicsőségre, elismerésre, és mindkettőt rettenetesen kiborítja a kudarc; mindkettő hirtelen haragú, és sokszor kicsinyes, önző, de a megfelelő pillanatban tudnak nagyvonalúan viselkedni helyesen dönteni". Kettejük különös barátságáról szól a Kolibri Színház produkciója.


Az előadásban a két címszereplő mellett Bárdi Gergő, Erdei Juli, Tisza Bea, Megyes Melinda, Fehér Dániel, Ruszina Szabolcs, Rácz Kriszta, Rácz Kármen, Nizsai Dániel, Szívós Károly, Török Ági, Nyakas Edit, Kőszegi Mária és Alexics Rita játszik.

 

Az előadás dramaturgja Horváth Péter, a jelmezt és a bábokat Matyi Ágota, a díszletet Pintér Réka tervezte. A mozgás Lakatos János munkája, a produkció zenei vezetője Bornai Szilveszter.

 

Az előadásról képekben:

1

1.

IMG 2296

2.

IMG 2370

3.

IMG 2322

4.

IMG 2398

5.

IMG 2438

6.

IMG 2510

7.

IMG 2520

8.

IMG 2527

9.

IMG 2567

10.

IMG 2604

11.

IMG 2995

12.

IMG 2960

13.

IMG 2788

14.

IMG 2659

15.

Fotó: Mestyán Marcell

 

 

Forrás: Kolibri, MTI

 

 

süti beállítások módosítása