Átalakul az NKA - Nagyobb szerephez juthat az MMA

Kétharmados többségbe kerülhet a Magyar Művészeti Akadémia a Nemzeti Kulturális Alap minden pénzosztó testületében - írja a Népszabadság.

 

A Népszabadság információi szerint a kormány már novemberben tárgyalhatja azt a tervezetet, amelynek célja, hogy a Fekete György által elnökölt Magyar Művészeti Akadémiát megkerülhetetlenné tegye a Nemzeti Kulturális Alap művészetfinanszírozási döntéseiben. A törvénymódosítás elfogadása esetén az akadémiának jóval több beleszólása lesz a művészeti pénzek elosztásába, mint az összes többi szervezetnek együttvéve.

 

 nka

 

Az NKA idén több mint 7 milliárdot oszthat el a kultúra és a művészet pályázati támogatására. A stratégiai döntéseket hozó „elvi irányító és koordináló" NKA-­bizottságba és a konkrét támogatási igényekről döntő, összesen tíz művészeti szakmai kollégiumokba a jövőben nem az emberi erőforrások minisztere és a szakmai szervezetek jelölik fele-fele arányban a tagokat, hanem harmadukat a miniszter saját hatáskörben, harmadukat az MMA és csak harmadukat a többi művészeti szervezet.

 

A Népszabadság hírei szerint az alap elnöke ugyan továbbra is a miniszter lesz, de az alelnök kinevezéséhez ki kell kérnie az MMA elnökének véleményét. Ahhoz is szüksége lesz a bizottságnak a miniszter és az MMA elnökének egyetértésére, hogy eldönthesse, a rendelkezésre álló keretből melyik művészeti kollégium mennyi pénzt költhet el.


„A Magyar Művészeti Akadémia kultúrstratégiai szerepének megerősítéséről szóló 1690/2012. (XII. 29.) kormányhatározat előírta az MMA Nemzeti Kulturális Alap (NKA) forrásainak felhasználásával kapcsolatos közreműködésének módjára vonatkozó kormányzati javaslat kidolgozását, továbbá a kulturális mecenatúra rendszer működésének felülvizsgálatát, a rendszerszerű működés és együttműködési felületek kialakításának lehetőségére figyelemmel, az esetleges párhuzamosságok megszüntetése érdekében. Részletekkel a kormány döntését követően tudunk szolgálni, addig szíves türelmét kérjük" - írta válaszában az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Forrás: nol.hu

süti beállítások módosítása