Egy musical a tehetségkutatók világáról – Budapestre jön a Starfactory

Gém Zoltán Starfactory című musicalje a Pannon Várszínházban nagy sikerrel fut, november 14-én a Kongresszusi Központban is látható. A produkciót Krámer György koreográfiájával, Vándorfi László rendezésében láthatják.

2015 április 18-án mutatták be Gém Zoltán Starfactory című musicaljét, mely az országos tv csatornák közismert tehetségkutatóinak belső világáról, örömeiről, konfliktusairól szól.

 

Musical a show-műsorokról:

 

Az elképzelt vetélkedő központi alakja Ramóna, a verseny várt győztese, aki a döntő pillanatban összeomlik a tv kamerák kereszttüzében. A rövidéletű sztárság után vissza lehet-e találni az otthoni környezetbe? Marad-e érzelmi, művészi tartalék eddigi, a karrier vezérelte kapcsolatában? Ünnepelt párja fel tudja-e dolgozni az új helyzetet? Van-e felelősségérzet a döntéshozókban? Milyen erők működnek a kulisszák mögött?

 

star01

 

Miközben választ keresünk kérdéseinkre, lassan összes hősünk a „Kopasz Buddhába" tér, egy klubba, egy nyitott közösségbe, ahol igazi barátságok épülnek, újfajta zenék születnek, ahol mindenki otthonra lel a siker kalandos útjain.
A sok humorral, slágerdallamokkal, látványos koreográfiákkal fűszerezett produkció minden korosztálynak szól, mindennapi életünkről, az „élet show"-ját kínálva.

 

star03

 

Pár napja az ATV Start Plusz című műsorában Krámer György, a Starfactory koreográfusa és Szelle Dávid színész vendégeskedtek.

Az adásban Krámer György elmondta, hogy a tehetségkutatók hangulatát jó szövegkönyvvel és zenével nagyszerűen vissza lehet idézni – egy színházban amúgy is bármi előfordulhat. A lelkes, tehetséges fiatal társulattal pedig tökéletesen meg lehet idézni a divatdömpinggel teli, üzleties show-műsorok világát.
Krámer György arról is beszélt, hogy Vándorfi László rendező ötlete nyomán a színdarab bemutatását megelőzte egy valódi tehetségkutató, amolyan válogatás.

 

"Rengetegen jelentkeztek, izgalmas, jó hangú fiatalokkal találkoztunk, néhányan szerepet is kaptak az produkcióban. Semmi nem volt előre eltervezve, a független zsűri pillanatnyi megítéslése számított. Nekünk is érdekes tanulmány volt. A Starfactory-val görbe tükröt tartunk a világnak, fürdenek benne a színészek, élvezetes stílusjátékot nyújt nekik." – mondta a koreográfus.

 

star02

 

Szelle Dávid elárulta, hogy a Starfactory nem a show-val és a külsőségekkel foglalkozik, hanem inkább a háttér eseményekre fókuszál.

" Ebben a musicalben azt a témát feszegetjük, hogy a látszat mögött rejtőzik e mélyebb emberi érzelem..." - mondta.

 

süti beállítások módosítása