Szárnyalás: különleges zenei est a Nemzeti Színházban

 

Szárnyalás címmel különleges zenei estet rendeznek pénteken a Nemzeti Színházban. Az egyik legfrissebb hazai supergroup, az Esszencia játszik, amelynek tagjait a népzene, a dzsessz, illetve a klasszikus zene világából ismert kiemelkedő előadóművészek alkotják.

    koncert

Fotó: Nemzeti Színház / Váradi Levente

 

Az együttes a három különböző zenei műfaj ötvözetét, egy újszerű hangzásvilágot mutat be. A műsorban a Kárpát-medence különböző nemzeteinek autentikus népzenéje szólal meg, kiegészülve Bach vagy Bartók zeneműveivel, amelyhez a fűszert a népzene alapú dzsesszmuzsika adja - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.
    

Az Esszencia Zenekarban a Csík Zenekarból ismert Csík János (népi ének, hegedű), a Dresch Quartetet irányító Dresch Mihály (szaxofon, fuhun), a tavalyi Fölszállott a páva énekes győztese, Kacsó Hanga Borbála, a RÉV Zenekar vezetője, Lakatos Róbert (klasszikus brácsa, hegedű), a Cimbalomduóval a budapesti Womexen is fellépett, emellett a Gipsy Cimbalom Bandet is megalapító Balogh Kálmán (cimbalom), Kunos Tamás (népi brácsa, szintén Csík Zenekar), valamint Bognár András (nagybőgő, Tárkány Művek, Honvéd Táncszínház Zenekara, Berkó Együttes, Rekontra, Bazseva Zenekar, Kortárs Népzenei Társulat) szerepel.

 

süti beállítások módosítása