Moszkvában járt a kecskeméti színház

Telt ház előtt mutatta be Moszkvában Jurij Poljakov Párcsere című előadását a kecskeméti Katona József Színház társulata csütörtökön - közölte Cseke Péter, a színház igazgatója pénteken, hazaérkezésük után az MTI-vel.

 

A Theater Modern épületében bemutatott produkció óriási sikert aratott a nézők és a szakmai közönség körében, a nézőtéren a nagyszámú orosz közönség mellett a fővárosban tanuló, illetve dolgozó magyarok, valamint a Moszkvai Magyar Nagykövetség munkatársai is helyet foglaltak - mondta a direktor.

 

Cseke Péter különleges eseményként értékelte, hogy a két felvonás közötti szünetben a színpadon köszöntötték a darab szerzőjét, a kortárs orosz irodalom meghatározó alakját, Jurij Poljakovot 61. születésnapja alkalmából. A direktor, aki egyben a darab rendezője, beszámolt arról, hogy a második felvonás elején Jurij Poljakovval, valamint Németh Zoltán rendkívüli követtel léptek színpadra, ahol az író hosszan méltatta a kecskeméti előadás erényeit, a Párcsere eddigi legjobb színházi feldolgozásának nevezte azt. Németh Zoltán példaértékűnek nevezte a két színház kapcsolatát, és megköszönte a kecskeméti társulatnak a nagyszerű produkciót, amely méltóképpen képviselte a magyar színjátszást Moszkvában - tette hozzá a direktor.

 

parcsere

 

Jurij Poljakov Párcsere című darabját a Kortárs Orosz Dráma Nemzetközi Fesztiválján mutatták be. Az előadás szerepeit Kőszegi Ákos, Danyi Judit, Csapó Virág, Kiss Zoltán, Kiss Jenő, Réti Erika, Pál Attila, Decsi Edit és Ferencz Bálint játszották.

 

Jurij Poljakov 2014 őszén jelen volt a darab kecskeméti bemutatóján, amely ezt követően kapott meghívást az egyik legrangosabb orosz színházi fesztiválra. Az Orosz Kulturális Minisztérium által támogatott rendezvény célja, hogy objektív képet mutasson a kortárs színházművészet fejlődéséről, s egyúttal megismertesse a nagyközönséggel a ma élő és alkotó szerzők darabjaiból készült legjobb előadásokat.

 

A kecskeméti teátrum 2012-ben Londonban, a West Enden adta elő Agatha Christie Az egérfogó című bűnügyi játékát Cseke Péter rendezésében. Majd két évvel később, 2014-ben az augsburgi Brecht Fesztiválra kapott meghívást az Angliai Második Edward élete, amelyet Zsótér Sándor rendezett. A kecskeméti társulat vendégszereplését az Emberi Erőforrások Minisztériuma és Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata is támogatta.

 

Forrás: MTI

 

 

 

süti beállítások módosítása