7 Junior Primát díjazott az FHB Bank

Az FHB Bank gondozásában immár a hatodik alkalommal adták át a színház- és filmművészek elismerését, a Junior Prima Díjakat.

 


 

A Budapest Music Centerben rendezett ünnepségen jelentették be, hogy a szakmai zsűri idén hét fiatal művészt díjazott. A kiemelkedő teljesítményt nyújtó, harminc évesnél nem idősebb jelölteket idén is a hazai színházi és filmes élet meghatározó képviselői ajánlották, ezáltal a jelölés már önmagában is fontos szakmai elismerésnek számít az ezt megtevő igazgatók, rendezők, színművészek, tanárok, kritikusok, producerek és a korábbi években Junior Prima Díjjal kitüntetett művészek részéről.

 

hanna

 

Az FHB Bank 2010-ben csatlakozott a Prima Primissima Alapítványhoz, azzal a céllal, hogy a színház- és filmművészet kategóriában felkutassa és jutalmazza az ifjú tehetségeket. Ilyenkor kicsit úgy működik a bankunk, miként egy jó család, amely megpróbálja időben meglátni az elhivatottságot, segíti kibontakozni a már megvillant tehetséget, bátorítja a kreativitást, önbizalmat és kitartást ad. A profizmusról sem mondunk le, minden évben kiváló szakértők segédkeznek a kiválasztásban: külön köszönöm a mentorok és tanárok, a jelölők, valamint a zsűri elhivatott munkáját! – emelte ki köszöntőjében Dr. Spéder Zoltán, az FHB Jelzálogbank Nyrt. igazgatóságának elnöke.

 

primakk

Fotó: Fidelio

 

A fiatal művészek elismerésével felkelthető a szélesebb közönség figyelme, a díjjal járó kétmillió forint pedig időt és lendületet adhat a további pályafutásuknak. Az idei díjazottaknak Dr. Spéder Zoltán és a zsűri tagjai adták át a Junior Prima Díjat és a „kétmillió forintos” FHB Gold bankkártyát:

  • Pálos Hanna, színészművész – Katona József Színház, Budapest
  • Trokán Nóra, színművész – szabadúszó (Katona József Színház, Kecskemét; Örkény István Színház, Budapest; Nemzeti Színház)
  • Dömölky Dániel, fotográfus, art director, építész
  • Hoffer Károly, bábszínész, bábtervező, rendező – Budapest Bábszínház
  • Király Dániel, színművész –Vígszínház (korábban Szputnyik Hajózási Társaság)
  • Kovács D. Dániel, rendező –Vígszínház (korábban Szputnyik Hajózási Társaság)
  • Nagy Dániel Viktor, színművész – szabadúszó (Pécsi Nemzeti Színház, Manna Kulturális Egyesület, Orlai Produkciós Iroda, Sanyi és Aranka Színház, Kultúrbrigád, József Attila Színház, Budaörsi Latinovits Színház)
  •  

     

    A 2015-ben megválasztott hét Junior Primával együtt a színház és filmművészet kategóriában összesen 63 fiatal magyar tehetséget díjaztak eddig.

     

    Az FHB Bank által adományozott  elismeréseket odaítélő zsűri tagjai: Bálint András színész-rendező, a Radnóti Miklós Színház igazgatója; Balogh Gabriella, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának tagja; Eszenyi Enikő színész-rendező, a Vígszínház igazgatója; Káel Csaba rendező, a Müpa vezérigazgatója; Molnár Piroska, a Nemzet Színésze és Orlai Tibor színházi producer.

     

    süti beállítások módosítása