Versaukció a Vallai Kertben, az RS9-ben!

Aukción bocsátják áruba verseiket a FÉLonline.hu szerzői.

 

Az online folyóirat idén is megrendezi Versaukcióját november 19-én a Vallai Kertben.

 

Az esten a portál versrovatában az elmúlt egy évben megjelent szövegekre licitálhat a közönség, melyeket különleges nyomtatványon, dedikálva vihetnek haza a szerencsések. Az árverésen befolyt pénzt a szervezők a független lap fenntartásra fordítják.

 

aukcio

 

Tizennyolc pályakezdő, zömében a FÉLonline.hu felületén debütáló költő döntött úgy, hogy „áruba bocsátja” szövegeit, ezzel támogatva a már több mint öt éve függetlenül, önerőből működtetett kulturális folyóiratot, amely több nyomtatott lapszám után 2010-ben vált kizárólag online lappá. Az elmúlt öt évben több mint ezer kulturális kritika és eseménybeszámoló jelent meg a felületen az évente közel 100 vers- és prózapublikáció mellett.

 

A november 19-én, 19:00 órakor a Vallai Kertben (Budapest, Rumbach Sebestyén utca 10.) kezdődő Versaukció első felében a versrovat egyéves termésének szövegeire licitálhat a közönség, míg a másodikban azokra a versekre, melyek az alkalomra megjelenő idei második, őszi Prezilapban lesznek olvashatók.

 

A Prezilap 2014 tavasza óta jelenik meg, évente kétszer. A magyar fejlesztésű, világhírű online prezentációs eszköz, a Prezi felületén egyesül az online tartalmak szabad hozzáférhetősége, terjeszthetősége a nyomtatott irodalmi lapok zárt, jól szerkesztett struktúrájával.

A versprezentáció alatt és az est zárásaként zenél a Minden csak átmenet... akusztikus formáció, melynek vezetője maga is a FÉLonline.hu szerzője.

Érdemes ellátogatni az estre, ki tudja, egyszer még felbecsülhetetlen érték lesz az itt megvásárolt, dedikált első, második vagy ki tudja hányadik megjelenés...

 

A VERSAUKCIÓN FELOLVASÓ SZERZŐK:

 

Csillik Kristóf http://felonline.hu/author/csillik_kristof/

Farkas Kristóf Liliom http://felonline.hu/author/farkas_kristof_liliom/

Fodor Balázs http://felonline.hu/author/fodor_balazs/

Gulyás Bence http://felonline.hu/author/gulyas_bence/

Hegedüs Jutas Benjamin http://felonline.hu/author/hegedus_benjamin/

Hyross Ferenc http://felonline.hu/author/hyross_ferenc/

Jozifek Zsófia http://felonline.hu/author/estikornelia/

Katona Ágota http://felonline.hu/author/katonaagota/

Kemény Gabriella http://felonline.hu/author/kemeny_gabriella/

Paluska Zsuzsanna http://felonline.hu/author/paluska_zsuzsanna/

Szabady Shira http://felonline.hu/author/szabady_shira/

Szabó Csanád http://felonline.hu/author/szabo_csanad/

Szén Benjamin http://felonline.hu/author/szen_bejamin/

Szolcsányi Ákos http://felonline.hu/author/szolcsanyi/

Szurdi Panni http://felonline.hu/author/szurdipanni/

Tinkó Máté http://felonline.hu/author/tinkomate/

Tóth Kinga http://felonline.hu/author/toth_kinga/

Tuza Mónika Tünde http://felonline.hu/author/tuzamonika/

Az estet vezeti: Braun Barna a FÉLonline.hu alapító-főszerkesztője.

A belépés ingyenes.

 

Az esemény Facebook oldala.


 

 

süti beállítások módosítása