Hátrányos helyzetű gyerekeket látott vendégül a Nemzeti Színház

Csongrád megye 14 iskolájának 560 diákja látta hétfőn a 15 órai János vitéz előadást a Nemzeti Színházban.

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK), a Volán és a Nemzeti Színház fogott össze annak érdekében, hogy olyan gyerekek is eljussanak színházba, akik ezt - anyagi és szocializációs okokból - talán sohasem tehetnék meg. Ezúttal Csongrád megye 14 iskolájának diákjai nézhették meg a János vitézt, a Nemzeti Színház produkcióját.

 

klik nemzeti eosz-7882

 

A szervezők szeretnék, ha a jövőben az ország más területeiről is eljuthatnának a fiatalok színházba. A hétfői látogatás a diákoknak ingyenes volt, a költségeket az összefogásban résztvevő partnerek állták.

 

A János vitéz főszereplője, Mátray László már új főszerepére, Szindbád megformálására készül a Nemzetiben, a János vitézben játszó kaposvári egyetemisták pedig november 21-én Weöres Sándor Psyché-jét mutatják be a teátrum Kaszás Attila termében.

 

süti beállítások módosítása