"Izgalmas előadásba keveredtem" - Villáminterjú Pálya Pompóniával

Pálya Pompónia ötödéves színészhallgató a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A 2015/2016-os évadtól két előadásban veszi át Ostorházi Bernadett szerepét a Vörösmarty Színházban: A fösvényben Élise, A Padlásban Süni szerepében lesz látható.

 

Hogyan kerültél be A Padlás című előadásba?

Hargitai Iván rendszeresen megnézte az osztályunk vizsgaelőadásait az egyetemen, ekkor látott engem, és ezek után hívott el a Szutyokba játszani, aminek nagyon örültem. Nem sokkal később felhívtak, hogy A Padlásba is engem szeretnének Süni szerepére, mivel Detti Angliába költözött.

 

Mivel jár az, ha az ember egy kész produkcióba kerül be?

Ez az első beugróhelyzet az életemben, és az elején nagyon izgultam. De a felújító próbán a színészek nagyon kedvesek voltak, odafigyeltek rám teljes mértékben. Keller János és Lábodi Ádám sokat segítettek a koreográfiák megtanulásában és a különböző jelenetek rám eső részeinek kidolgozásában. Nem éreztem, hogy nyomás lenne rajtam amiatt, hogy beugró vagyok.

 

palya-pomponia

 

Emellé csatlakozott A fösvény is.

Igen, az az előadás egy más típusú munkát igényel. Számomra fontos, hogy technikai biztonságban érezzem magam, ehhez meg minden segítséget megadtak a kollégák és a rendező. A fösvényben nehezebb dolgom van, mint A Padlásban, mert jobban érződik, hogy Ostorházi Bernadett teljesen más alkat, más temperamentum, mint én. De a próbán mégsem kellett ettől tartanom. Iván engedte, hogy szabadon próbálhassam, amit szeretnék.

 

Süni szerepében mi az izgalmas, mi a szerethető számodra?

Bevallom, hogy én még nem láttam A Padlást, csupán néhány dalt ismerek belőle, de színházi élmény nem társult ezekhez.

A fehérvári előadás-felvételt jó néhányszor meg kellett néznem ahhoz, hogy el tudjak vonatkoztatni Detti játékától. Elsősorban az az izgalmas számomra, hogy az egyetemen nem dolgoztunk a mesejáték vagy musical műfajában, ezért önmagában is kihívás ez a fajta szerep. Plusz a beugrókkal szemben mindig van valamilyen elvárás, ezzel is szembe kell néznem. Vannak az előadásban olyan dalok, melyekhez személyes emlékek fűződnek, furcsa és egyben jó érzés volt most úgy hallgatni, hogy más minőségben vagyok a részese, és igazán ekkor fogtam föl, milyen izgalmas előadásba keveredtem. Magamhoz és az eddigi feladataimhoz képest mindenképpen kihívás kislányt játszani.

 

Miben láthatunk ezeken kívül az idei évadban?

A Belvárosi Színházban a Száll a kakukk fészkére című előadásban, az Örkény István Színházban maradt két előadásom: a Tartuffe és az Übü király, vagy a lengyelek; ezenkívül az Ódry Színpadon is játszom, és hát ki tudja, mit hoz a jövő.

 

 

Forrás: vorosmartyszinhaz.hu

 

 

süti beállítások módosítása