Közeleg az M Studio mozgásszínházi fesztiválja

Ahogy arról korábban beszámoltunk, fennállásának tízéves évfordulóját ünnepli mozgásszínházi fesztivállal a sepsiszentgyörgyi M Studio, amely több magyarországi társulatot és alkotót hívott meg erre az alkalomra.

    

A november 27. és december 1. között zajló flow fesztiválon részt vesz a Frenák Pál Társulat, amely a Birdie című produkciót mutatja be. A sepsiszentgyörgyi közönség megtekintheti Fehér Ferenc Tao Te és Helló, Zombi! című előadásait, valamint a Szkéné Színház és a Forte Társulat A nagy füzet című produkcióját. Emellett a programban szerepel az M Studio Romeo & Julia és Személyazonosság című előadása.
    

Márton Imola, a sepsiszentgyörgyi társulat művészeti vezetője az MTI-nek hétfőn elmondta: az M Studiót 2005-ben Uray Péter alapította azzal a céllal, hogy a műfajt meghonosítsa Erdélyben és Romániában, addig ugyanis hivatásos mozgásszínházi társulat Romániában sem létezett. Kockázatos vállalkozás volt egy kisvárosban indítani ilyen projektet - mondta, ugyanakkor Sepsiszentgyörgyön már létezett tíz évvel ezelőtt is olyan nyitott közönség, amelyre lehetett számítani, hogy megszereti ezt a színházi műfajt is.

flow plakat

 

2010 óta az M Studio átkerült a városi önkormányzathoz, és azóta a Tamási Áron Színház keretében fejti ki tevékenységét. Azelőtt a megyei önkormányzathoz tartozó Háromszék Táncegyüttes mozgásszínházi műhelyeként működött. Márton Imola elmondta, mindkét helyi intézménnyel jó volt az együttműködésük. Az idén első alkalommal koprodukcióban készült egyik előadásuk a Tamási Áron Színházzal.
    

"Remélem, lesz erre még példa, mert a két társulat jól tud együttműködni, a színészek kiegészítik, inspirálják egymást és tanulnak egymástól" - mondta Márton Imola. Nagy előrelépésnek tekinti, hogy mára sikerült olyan értő és érző közönséget kialakítania az M Stúdiónak, amely kíváncsi a társulat előadásaira.
    

A művészeti vezető szerint az elmúlt öt évben megfigyelhető, hogy az erdélyi magyar kőszínházak előadásaiban a mozgás, mint kifejezési forma, egyre erőteljesebben van jelen. Ugyanakkor az igazán nagy előrelépést az anyagi keretek korlátoltsága akadályozza - tette hozzá, hiszen több nyugat-európai koreográfussal kellene együttdolgoznia rendszeresen a társulatnak a fokozottabb fejlődés érdekében. "A költségvetést és a pályázati lehetőségeket igyekszünk kihasználni, és lehetővé tenni, hogy külföldi alkotók is jöjjenek Sepsiszentgyörgyre, de jó lenne gyakrabban hívni őket" - mondta Márton Imola.
    

Az M Studio az elmúlt tíz évben többnyire magyarországi és a romániai koreográfusokkal, rendezőkkel dolgozott együtt. Közülük a művészeti vezető kiemelte Uray Pétert, Fehér Ferencet, Zakariás Zalánt, Gemza Pétert, Mihai Maniutiut, Barta Dórát és Goda Gábort.

 

süti beállítások módosítása