Az üvegcipő - Kubik Annával mutatják be Szegeden

Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátékát mutatják be pénteken a Szegedi Nemzeti Színházban, a Bagó Bertalan rendezte darabban Adél szerepét Kubik Anna alakítja.

    

A Jászai Mari-díjas színész-rendező, aki tavasszal Herczeg Ferenc Kék róka című művét állította színpadra Szegeden, az egyik próba szünetében az MTI-nek elmondta: mindkét mű saját korának egyfajta lenyomatát adja. Herczeg Ferenc darabja a budai úri osztály életét mutatja be, Molnár Ferenc vígjátéka pedig a Józsefvárosban játszódik. A kispolgári vagy az alatti rétegről szóló mű így másfajta játékstílust is igényel a színészektől - tette hozzá.
    

Molnár Ferenc megpróbált mindig realista lenni, de jellemző rá a furcsa humor és a gondosan kimunkált figurák, a történet végül azonban mindig úgy alakul, hogy "a közönség tudjon vacsorázni" - közölte a rendező.
    

A három helyszínen játszódó darab - Sántha Borcsa tervezte - díszleteit úgy alakították ki, hogy a közönség figyelme jobban fókuszálhasson a színészekre. A tereket - a konyhát, a belvárosi udvart vagy a rendőrségi hivatalt - díszletelemek jelzik, vannak ajtók, néhány berendezési tárgy, de a falak hiányoznak, így a szellősebb, átláthatóbb közeg is kiemeli a játéktechnikát - mondta Bagó Bertalan.
    

Az Adél szerepét játszó Kubik Anna korábban úgy fogalmazott, hiába csaknem százéves a darab, a szerelem és az öregedés örök emberi probléma. A színművész számára - aki először lép színpadra a Szegedi Nemzeti Színházban - különleges élményt jelent felfedezni, hogy a vígjáték milyen sok ponton kapcsolódik Molnár Ferenc saját életéhez, hogy jelenik meg benne például viharos szerelme Fedák Sárival.

 

“Adél rettenetesen temperamentumos: féltékeny, heves, ebben a szerepben egyszerre kell gesztikulálni és kiabálni, majd csendesnek lenni. Nem egy kiegyensúlyozott, szépen csordogáló patakocska, hanem egy valódi szökőár. Elképesztő érzelmei vannak, és ezek mindegyikére alkalmat ad a darab. Nem egy általánosított társalgási előadást állítunk színpadra, hanem belehelyezzük annak valódi közegébe" - fogalmazott a színésznő Szeged.ma-nak.

 

Az előadás q Szegedi Nemzeti Színház Kisszínházában tekinthető meg. Főbb szerepekben: Kárász Zénó, Kubik Anna, Gidró Katalin, Vajda Júlia, Rédei Roland, Jakab Tamás, Somló Gábor, Csorba Kata és még sokan mások.

 

Az előadásról képekben:

12038823 982919468439857 55943572723701265 o

1.

12038846 982919541773183 3299188717766376812 o

2.

12238346 982919338439870 5722956558222615255 o

3.

12299394 982919828439821 1733807004184249398 n

4.

12273557 982920001773137 6680383954290289841 o

5.

12308661 982920065106464 1946858856952271453 n

6.

12291698 982919568439847 3710874378733121680 o

7.

12299394 982919828439821 1733807004184249398 n

8.

12248062 982919888439815 5369220886242420340 o

9.

12311217 982919661773171 7628622904093323238 n

10.

12291137 982919311773206 4258768726778778935 o

11.

Fotók: Szegedi Nemzeti Színház

 

 

 

 

 

 

 

 

 

süti beállítások módosítása