Fekete Péter: a MACIVA vezetője egyben a Fővárosi Nagycirkusz vezetője is

A Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA) vezetője egyben a Fővárosi Nagycirkusz vezetője is - hangsúlyozta az MTI-nek csütörtökön Fekete Péter, a MACIVA ügyvezető igazgatója azzal kapcsolatban, hogy Richter József, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója a napokban közös megegyezéssel távozott a pozícióból.

    

Fekete Péter kiemelte: a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója valójában semmilyen felelősséggel nem bírt, ez inkább egyfajta rang volt. A pozíció megszüntetésével azt fogja elérni, hogy a vezetői felelősség oszthatatlanul egy kézben, a MACIVA ügyvezetőjénél legyen.
    

Fekete Pétert idén nyáron - nyilvános pályázatot elnyerve - 5 évre nevezték ki a MACIVA igazgatására. Hangsúlyozta: ez egyszemélyi felelősséget jelent az intézmény valamennyi részegysége felett, így az artistaképző iskola fenntartójaként, a művésztelep vezetőjeként és a Fővárosi Nagycirkusz felelős vezetőjeként is.


feketep

   

Hozzátette: Richter József szaktudására, véleményére a jövőben is számít.
    

Fekete Péter arról is beszélt, hogy azonnali hatállyal vizsgálatot indított, miután egy több éve készült, a napokban előkerült szakértői vélemény szerint a nagycirkusz épülete több helyen is nagyon rossz állapotban van.
    

Közölte: döntés született arról, hogy a Fővárosi Nagycirkusz új épületet kap, ez a Liget projekthez kapcsolódóan fog megvalósulni, de önálló beruházásként. A helyszínt szeretnék a Liget környékén tartani, ha ez nem lehetséges, akkor beljebb, a belváros felé mozdulnának el - magyarázta, hozzátéve: fontos szempont, hogy zöldterülethez ne kelljen hozzányúlni.
    

Az új komplexum egy olyan cirkuszművészeti központ lenne, amelyben egyenlő súllyal mutatkozik meg a klasszikus és a modern cirkusz, de helyet kapna benne artistaképző iskola, múzeum, kutatóközpont és adatbázis is - fejtette ki.
    

Fekete Péter kiemelte, hogy a cirkuszművészet tartalmi megújításán is intenzíven dolgoznak, szeretnék ezt a művészeti ágat a szórakoztatóiparból az irodalom, a színházművészet, az opera, a komolyzene szintjére emelni. Mint mondta, reméli, hogy ennek a munkának az eredményei már a január 7-én kezdődő 11. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon is érezhetőek lesznek.

 

süti beállítások módosítása